Hat kilométerre kapaszkodott fel ez a Porsche

2022. 11. 25.

p11_m.jpg

Az Ojos del Salado (szó szerint: sós szemek) az Andok második legmagasabb hegye, Argentína és Chile határán. A 6962 méter magas hegy az Atacama-sivatagban van, ezért éghajlata nagyon száraz. Hó csak a hegycsúcson van, télen viszont ez a legmagasabb vulkán a világon. A csúcsot persze nem lehet járművel elérni, de a hatezer méteres magasság elérhető, ahogyan 2017-ben már elérte egy Honda Africa Twin, két éve pedig a Mercedes az Unimogjával, de ezek ugye kemény terepre való célszerszámok, amit a Porsche 911-ről nem mondhatunk el.

p14_m.jpg

A Romain Dumas által vezetett, 6 007 méterig feljutó 911-est a gyári szériamotor, a turbófeltöltős hathengeres boxer hajtotta, amely idelenn 443 lóerős. Odafönn azonban mínusz 30 Celsius-fok és a tengerszinthez képest feleannyi oxigén várta.

p19_m.jpg

Maga a 911 kiváló alapnak bizonyult, és a Porsche fejlesztőmérnökei a Romain Dumas Motorsporttal szorosan együttműködve szabadjára engedték kreativitásukat, hogy a kocsit felkészítsék a hegyvidék által támasztott különleges igényekhez.

p9_m.jpg

A kísérlet két autóját először bőven kibélelték bukócsövekkel, aztán szénszálas ülésekkel és hevederekkel szerelték fel, hogy megfeleljenek az ilyen projekt által megkövetelt biztonsági követelményeknek. Ezután 35 centire emelték a kocsi hasmagasságát, és az eredeti hétfokozatú kézi sebességváltó rövidebb áttételeket kapott, így lehetőség nyílt a precíz, finom gázadásra alacsony sebességnél.

Emellett kellett egy csörlő az autó elejére, és beépítettek kézi, kapcsolható differenciálzárakat, de kicsit babrálni kellett a karosszériával is, hogy elférjenek a 310 mm széles terepabroncsok.

p12_m.jpg

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr9017984454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (23) ABS (6) ADAC (16) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (22) akkumulátor töltés (5) alkatrész (8) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (115) Audi A1 (5) Audi A3 (12) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (12) Audi Hungaria (8) Audi Q3 (11) Audi Q3 Sportback (7) Audi Q7 (5) Audi Q8 (7) Audi TT (6) Audi TT Coupé (5) autó (32) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (56) Bentley (7) benzin (6) benzines autó (6) benzinmotor (11) bírság (8) biztonság (11) biztonsági öv (6) biztonságos autó (5) biztosítás (13) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (25) Bogár (16) Bridgestone (17) Budapest (8) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (954) Continental (15) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (7) Cupra (10) Cupra Born (6) Cupra Formentor (5) Dacia (10) Das WeltAuto (142) Datahouse (17) dízel (18) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (10) e-tron (11) Egyesült Államok (7) Egyesült Királyság (9) elektromos (38) elektromos Audi (6) elektromos autó (94) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (18) Euro NCAP (22) év autója (6) fék (6) féktáv (6) FIAT (8) Ford (46) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (17) Goodyear (18) gumi (24) gumiabroncs (29) gumicsere (12) gumiteszt (12) gyalogos gázolás (5) Győr (8) gyorshajtás (15) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (12) hasznalt (7) használt (6) Használtautó (20) használtautó (178) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (17) használtpiac (10) használt autó (154) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (13) hasznos (309) haszongépjármű (5) hátsókerék hatjás (5) hibrid (14) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (388) Honda (8) horrorkaraván (6) Hyundai (14) ID.BUZZ (7) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (12) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (17) kisszines (257) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (45) közlekedés (6) közlekedési baleset (13) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (5) KSH (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (6) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (17) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (21) MGE (11) Michelin (17) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (7) motorolaj (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (10) NCAP teszt (13) Németország (17) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (6) Nürburgring (7) nyaralás (9) nyaralás autóval (5) nyárigumi (13) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) old timer autó (5) Opel (36) összkerékhajtás (6) ötcsillagos minősítés (9) parkolási asszisztens (5) Peugeot (11) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (42) Porsche (39) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (14) Porsche Taycan (7) Renault (12) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (27) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (60) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (8) SEAT Cupra (5) SEAT Leon (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (135) Skoda Auto (14) Skoda Enyaq (11) Skoda Enyaq iV (15) Skoda Fabia (17) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (9) Skoda Octavia (46) Skoda Superb (21) sportautó (10) SUV (83) suv autó (7) Suzuki (28) szabálytalanság (6) szélvédő takarítás (6) személyautó (22) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (14) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) tél (5) téligumi (19) téligumiteszt (8) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (5) törésteszt (21) Toyota (21) Transporter (12) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (35) új autó (18) új modell (5) utazás (5) ütközés (9) üzemanyag (8) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (240) Volkswagen-csoport (117) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (45) Volkswagen Haszonjárművek (7) Volkswagen ID (7) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen Konszern (5) Volkswagen Passat (14) Volkswagen Polo (16) Volkswagen T-Roc (6) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (11) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (9) What car? (23) WLTP (18) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása