e-Mobility Show – minden, ami elektromos

2023. 05. 04.

e-mobility_show_visual_1.jpg

Május 5-én, pénteken kezdődik a háromnapos e-Mobility Show Budapest elektromobilitási kiállítás a BOK csarnokban, ahol még egy Formula–1 szimulátort is ki lehet próbálni.

A Magyarországon egyedülálló rendezvényen elektromos autók, motorok, robogók, kerékpárok, rollerek, sőt hajók is bemutatkoznak a látogatóknak.

Az elektromos autók és motorok mellett a városi közlekedésben egyre nagyobb szerepet játszó mikromobilitási járművek – robogók, rollerek, kerékpárok, segwayek – szintén nagy teret kapnak, amelyeket a látogatók is kipróbálhatnak egy 600 négyzetméteres tesztpályán.

A Porsche Hungaria használtautós üzletága, a Das WeltAuto (DWA) a kiállítók egyikeként betekintést enged a Volkswagen csoport által forgalmazott teljesen elektromos meghajtással rendelkező modelljeinek egy szűkített körébe. A konszern több mint 20 zöldrendszámos autót forgalmaz Magyarországon és a kiállításra az öt legnépszerűbb tisztán elektromos autóját hozza el. Az Audi Q4 e-tron, a Volkswagen ID. Buzz, a Volkswagen ID.4, valamint a Skoda Enyaq és a Cupra Born megjelenése a kiállításon azért is lehet érdekes a látogatók számára, mert ezen modellek bemutatóautóként már a Das WeltAuto kínálatában is kaphatók.

Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója elmondta, egyre több vásárló keresi az elektromos hajtású és plug-in hibrid modelleket, olyannyira, hogy a hálózat már több száz ilyen autót értékesített, és ezek a modellek egyre nagyobb arányban részesülnek a Das WeltAuto forgalmából.

Ezért aztán a Porsche Hungaria hálózatához tartozó márkakereskedések értékesítői folyamatos képzésen vesznek részt, hogy a különböző hajtásláncú autókról megbízható és pontos információkat adhassanak az ügyfeleknek.

Mivel a Das WeltAuto hálózat jellemzően fiatal használtautókat értékesít, természetesen az üzletág értékesítői is részt vesznek az egyes modellek műszaki hátterét és a megjelenő új technológiákat ismertető továbbképzéseken – tette hozzá Tóth Péter.

A következő néhány évben jelentős változásokra számítunk a különböző hajtásláncok arányában. A gyári fejlesztéseknek és modellstratégiáknak köszönhetően az elektromos/hibrid autók száma rövid- és középtávon mindenképpen nő, míg a belsőégésű motorokkal szerelt modellek aránya csökken. Rövidesen eldől az is, hogy hosszabb távon milyen irányba haladnak tovább a fejlesztések” – beszélt a jövőről a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója.

Az e-Mobility Show Budapest rendezői nagy súlyt helyeznek a különböző töltési lehetőségek és a hozzájuk kapcsolódó napelemes rendszerek, hőszivattyúk bemutatására és az ismeretterjesztésre is.

Részletek ezen az oldalon találhatók.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr1118116400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (33) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (7) átverés (19) Audi (168) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (16) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (8) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (17) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (27) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (67) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1216) CO2 (5) Continental (21) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (14) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Dacia (11) Das WeltAuto (158) Das Weltauto Centrum (13) Datahouse (56) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (12) DWA (11) e-autó (5) e-tron (15) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) eHybrid (5) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (138) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európa (5) Európai Unió (25) EURO NCAP (8) Euro NCAP (28) év autója (12) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (38) gumiabroncs (38) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (17) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (21) hasznalt (7) használt (12) használtautó (221) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (197) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (28) használt piac (7) használt személyautó (5) hasznos (344) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (518) Honda (8) horrorkaraván (10) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (5) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (6) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (355) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (19) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (17) közúti halálos baleset (13) KRESZ (7) kresz (6) KSH (9) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (25) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (33) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) négyévszakos gumi (5) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (12) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) nyári gumi (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (57) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (74) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (9) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) skoda (5) Skoda (218) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (17) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (14) Skoda Octavia (92) Skoda Superb (31) sportautó (13) SUV (115) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (25) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (25) Tóth Péter (11) Toyota (25) Transporter (15) Travel Assist (13) TSI (19) tudta (9) újautó (45) új autó (30) új autók forgalomba helyezése (6) új autók piaca (7) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (365) Volkswagen-csoport (242) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (96) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (17) Volkswagen ID.3 (18) Volkswagen ID.4 (11) Volkswagen ID.7 (8) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (43) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (26) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (16) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (14) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (40) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása