A guminyomást nem százalékban mérik!
A tengerentúlon gumiabroncsok nyomásának mértékegysége nem a bar, hanem a PSI, amely font per négyzethüvelyket jelent. De semmiképpen nem százalék a mértékegység.
Tavaly valóban megtörtént, hogy egy iowai üzem tulajdonosa egy hűvös napon, amikor a hőmérsékletcsökkenés miatt kezdett alacsony lenni a gumiabroncsok nyomása, utasította az egyik dolgozóját, hogy pumpálja fel a céges Jeep Cherokee gumiabroncsait.
Az el is vitte a benzinkúthoz, és a műszerfal kijelzőjén figyelte a nyomás emelkedését. De egy idő után felhívta a tulajt, hogy „főnök, nem tudom, mi a baj, de akármennyit fújatom, nem megy fel 100 százalékra.”
A tulaj persze nem is értette, miről beszél, ezért lefotóztatta vele a műszerfalat, és elküldette a képet, amelynek láttán majdnem elájult.
A miheztartás végett: 90 PSI 6,4 barnak felel meg…
Gyorsan visszahívta, hogy „haver, távolodj el a kocsitól azonnal”. A túlfújt gumiabroncsok ugyanis szétrobbanhatnak akár halálos balesetet okozva.
Az alkalmazott azt is elmondta, hogy a hívás előtt nagyjából egy mérföldet vezetett a terepjáróval.
Mivel a gumik már jóval a biztonságos működés határán túl voltak fújva, a tulaj odament, és elszörnyedve látta, hogy a kocsi úgy nézett ki, mintha négy léggömbön lovagolna.
Meg is lepődött, hogy még nem durrantak szét a gumik, de nem sokat mélázhatott ezen, mert valahogy ki kellett engedni a levegőt. Úgyhogy elment a hadi felszerelésért. Mivel Iowa államban gyakorlatilag nem korlátozzák a fegyvertartást, emberünknek volt éjjellátóval felszerelt sisakja és golyóálló mellénye is, és ezekben kúszva közelítette meg a szelepeket.
Mindezt azért meséltük el, hogy ugyan ilyen eset talán még nem fordult elő az autózás történetében, de nyáron az is balesetet okozhat, ha csak az egyik gumi veszti el a nyomást.
Megy a család a megrakott kocsiban a tengerpartra, órákig pörögnek az abroncsok a forró aszfalton, de a lapos – amit nem vettek észre induláskor – a nagy súrlódás miatt sokkal jobban melegszik, mint aminek elviselésére tervezték, és ha szeletekre foszlik 130-nál, hát nagy szerencse kell, hogy a család épen megússza a balesetet.
Azért is érdemes a hőmérséklet változásával akár hetente ellenőrizni az abroncsokat, mert ha nem laposak, csak az előírt érték alatt vannak, a futófelület szétterülése akkor is lerövidíti a gumik élettartamát, és jelentősen növeli a fogyasztást.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.