A Škoda szakiskola kocsija, a Roadiaq

2023. 08. 16.

s_rodiaq8_vezeto_kep.jpg

Ez az elfogadnám-fajta autó alapja egy Enyaq, amely tisztán elektromos, akkumulátorhajtású mobiliroda-lakóautóvá alakult át a Škoda Szakiskola 29 tanulójának keze nyomán.

s_rodiaq7_m.jpg

A különlegesség mindent tartalmaz, ami egy modern mobilirodában csak szükséges lehet: állandó internetkapcsolat, 27 hüvelyk képátlójú monitor és dokkolóállomás. Az autó azonban néhány egyszerű mozdulattal munkahelyből egy ágyat és egy kis konyhát is kínáló lakókörnyezetté is átalakítható. Az első ülések mögötti teljes beltér széleskörű átalakításával olyan munkára alkalmas teret alakítottak ki, amely néhány egyszerű kézmozdulattal egyszemélyes hálószobává is átalakítható.

s_rodiaq6_m.jpg

Az Enyaq lakóautóvá alakítása során a tanulóknak jelentős változtatásokat kellett végrehajtaniuk a smaragdzöld/holdfehér kéttónusú fényezésű karosszérián. Az új tetőkonstrukció mellett új csomagtérajtót is kifejlesztettek, amelyre sátor rögzíthető.

s_rodiaq2_m.jpg

Az összkerékhajtású Roadiaq 21 hüvelykes könnyűfém keréktárcsákkal szerelt kerekeken gördül, amely a műutaktól távoli úticélok felfedezését is lehetővé teszi. A két elektromos motorral kialakított hajtásrendszer az Enyaq 80 X Sportline változattól származik. A hátsó tengelyre épített motor 150 kW teljesítménnyel és 310 newtonméter maximális forgatónyomatékkal hajthatja a hátsó kerekeket, amit az első tengelyen működő motor további 80 kilowattal és 162 newtonméter maximális forgatónyomatékkal egészíthet ki az első kerekeken. A nagyfeszültségű lítiumion-akkumulátor energiatároló képessége 82 kWh (nettó 77 kWh), és a WLTP-ciklus szerint akár 495 kilométer hatótávot is lehetővé tehet.

s_rodiaq1_m.jpg

Az alapjármű 4649 milliméteres hosszúsága és 1879 milliméteres szélessége változatlan maradt, míg tengelytávja minimális mértékben 2770 milliméterre, a szabadmagasság pedig 190 milliméterre nőtt. Másrészt 2050 milliméterével a Roadiaq több mint 35 centiméterrel magasabb a donor modellnél, ami elsősorban az új tetőkialakításnak köszönhető. Az eredeti tető egy részét el kellett távolítani, hogy lényegesen több fejtér állhasson rendelkezésre, ami lehetővé teszi a „digitális nomádok” számára, hogy még tágasabb helyük legyen a munkához és a pihenéshez.

s_rodiaq4_m.jpg

A sátor-hozzáépítés rossz időben védelmet nyújt, emellett a hátulra telepített konyha a jármű kényelmesebb használatát is lehetővé teszi. Az áttervezett, immár kilincs nélküli bal hátsó ajtó – eredeti Simply Clever napvédő rolóval az ablakban – még tágasabb privátszférát biztosít a hálórészben. A lakótér energiaellátását napelemek segítik, megőrizve a jármű hatótávját, amikor nem csatlakozik az elektromos hálózatra. A Roadiaq a kempingekben vagy lakókocsiparkokban külső áramforrásra is csatlakoztatható.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr1518194037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (33) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (7) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (7) átverés (19) Audi (171) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (16) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q6 (5) Audi Q6 e-tron (6) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (8) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (17) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (28) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (68) Beetle (5) Bentley (5) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) California (5) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1235) CO2 (5) Continental (21) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (15) CUPRA (17) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Cupra Tavascan (5) Dacia (11) Das WeltAuto (157) Das Weltauto Centrum (13) Datahouse (58) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (12) DWA (11) e-autó (5) e-tron (16) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (9) eHybrid (7) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (138) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) eső (5) Európa (5) Európai Unió (25) EURO NCAP (8) Euro NCAP (30) év autója (14) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (38) gumiabroncs (38) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (17) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (21) hasznalt (7) használt (12) Használtautó (20) használtautó (225) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (25) használtpiac (16) használt autó (201) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (30) használt piac (8) használt személyautó (5) hasznos (347) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (533) Honda (8) horrorkaraván (10) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (6) ID.BUZZ (16) ID.Buzz Cargo (6) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (7) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (6) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (356) köd (8) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (8) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (19) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (17) közúti halálos baleset (13) kresz (6) KRESZ (7) KSH (10) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (7) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (25) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (9) NAV (33) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) négyévszakos gumi (5) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (12) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) nyári gumi (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (59) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (36) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (76) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (9) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (225) skoda (5) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (18) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (15) Skoda Octavia (96) Skoda Superb (32) sportautó (13) SUV (117) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (25) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (7) Tesla (11) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (6) törésteszt (27) Tóth Péter (11) Toyota (25) Transporter (15) Travel Assist (13) TSI (20) tudta (9) újautó (45) új autó (31) új autók forgalomba helyezése (6) új autók piaca (7) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (6) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) vasúti átjáró (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (375) Volkswagen-csoport (253) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (101) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (18) Volkswagen ID.3 (18) Volkswagen ID.4 (12) Volkswagen ID.7 (9) Volkswagen ID.Buzz (10) Volkswagen ID.Buzz Cargo (5) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (6) Volkswagen Passat (44) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (27) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (17) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (14) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (9) VW-csoport (9) What car? (40) WLTP (30) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása