Ilyen az új VW Crafter

2024. 07. 05.

c2_m.jpg

Rövidesen beérkezik a márkakereskedésekbe az egyébként már rendelhető új Crafter, az átfogóbb biztonsági rendszer és kényelmi funkciók ellenére továbbra is az elődjével megegyező áron lesz kapható.

A megújult haszonjármű szabadon álló képernyővel rendelkező új infotainment rendszert, valamint a digitális műszeregységgel kombinált, alapfelszereltség részét képző multifunkcionális kormánykereket kapott.

crafter2_mm.png

Jelenleg kétfajta, 103 vagy 130 kilowatt teljesítményű TDI motorral, első- vagy 4Motion összkerék-meghajtású és hatfokozatú kézi vagy 8 fokozatú automata sebességváltóval rendelhető a Crafter, 3 vagy 3,5 tonna, illetve akár 5-5,5t tonna össztömegű kivitelben.

A következő hónapokban azonban a hátsókerék-meghajtás is felkerül a palettára.

c3.jpg

A normál tetős mellett két magas tetős, illetve 2 tengelytávú változat szerepel a kínálatban, és a leghosszabb kivitel orrától a faráig eléri a 7,4 métert. Vannak persze szimpla- és duplafülkés, lehajtható oldalfalú platós modellek is.

Számos új elektronikus vezérlő is helyet kapott a furgonban, mint például az Auto Hold funkcióval ellátott elektronikus parkolófék, az opcionális nyolcfokozatú automata sebességváltóhoz tartozó fokozatválasztó kapcsoló, a fényfunkciók, a gombpanelekkel ellátott középkonzol, valamint az összes szellőző vezérlése.

c4.jpg

Ráadásul a vezetéstámogató rendszerek választéka új szintre emeli a Crafter termékcsaládot. Mostantól alapfelszereltségként mindig útitársa lesz

a Front Assist (járókelő és kerékpáros észlelést is magába foglaló Front Assist vészfékasszisztens),

a sávtartó automatika (sávtartó rendszer),

a közlekedési táblák felismerő rendszere,

a sebességkorlátozó, valamint a hátsó akusztikus parkolássegítő rendszer.

Most először a Travel Assist vezetéstámogató rendszer is rendelhető lesz a Crafterhez. Ez a rendszer kombinálja a sávtartó automatikát, az automatikusan gyorsító és fékező adaptív sebességtartó automatikával (ACC). Ez lényegesen megnöveli a kényelmet és biztonságot, ami kifejezetten jól jön egy hosszabb munkanap alkalmával.

c5.jpg

Az sem mellékes, hogy a kocsi most már a Travel Assist vezetéstámogató rendszerrel kombinált Emergency Assist vészhelyzeti asszisztenssel (automatikus fékezőrendszer és az út széléig történő manőverezés megállásig) is elérhető.

A 3,5 tonna (N2) össztömeget meghaladó Crafter új alapfunkciója a holttérfigyelő rendszer, amely városi forgalomban figyelmezteti járművezetőt, ha 30 kilométeres sebesség alatti haladáskor gyalogosok, biciklisek vagy motorosok kerülnek az autó holtterébe.

c8.jpg

Szintén a 3,5 tonna össztömeget meghaladó modellek új alapfunkciója az elindulást segítő információs rendszer (induláskor értesíti a járművezetőt, ha gyalogosok tartózkodnak a Crafter előtt). Ez a rendszer opcionálisan megrendelhető a legfeljebb 3,5 tonna (N1) össztömegű járművekhez is.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr6618440611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (32) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (165) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (26) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (61) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1186) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (12) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Dacia (11) Das WeltAuto (157) Das Weltauto Centrum (12) Datahouse (55) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (134) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (24) EURO NCAP (8) Euro NCAP (28) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (36) gumiabroncs (36) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (20) használt (12) hasznalt (7) Használtautó (20) használtautó (217) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (193) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (27) használt piac (6) használt személyautó (5) hasznos (339) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (500) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (5) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (6) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (348) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (31) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (11) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (59) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (55) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (8) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (74) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) Seat Leon (6) SEAT Leon (9) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) skoda (5) Skoda (210) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (14) Skoda Octavia (88) Skoda Superb (30) sportautó (13) SUV (114) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (25) Tóth Péter (10) Toyota (25) Transporter (14) Travel Assist (13) TSI (18) tudta (9) újautó (43) új autó (30) új autók forgalomba helyezése (6) új modell (5) utazás (6) ütközés (11) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (353) Volkswagen-csoport (230) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (91) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (17) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (11) Volkswagen ID.7 (8) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (41) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (26) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (36) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása