Egy szerencsés baleset tanulságai

2024. 07. 31.

1_m_1.jpg

A mellékelt képet a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kamerája rögzítette július végén az M1 autópályán. Egy szürke Opel érkezik a saját sávjában, egy ideig követi a már korábban is jelzett sávelhúzás vonalát, majd behúz a leállósáv irányába és borít mindent. A nagyobb baj itt jön: a sofőr megijed, hirtelen balra rántja a kormányt és azzal a lendülettel átugrat az autópálya elválasztó kordonján az ellenkező irányba haladók közé. Szerencsére senkit nem talált el a másik oldalon, és könnyebb sérülésekkel az Opel utasai is megúszták. Az eset csodaszámba megy, mert a hibás sávváltások többnyire nagyon durván végződnek.

Kezdjük ott, hogy tudja, mi a különbség az előzés és az elhaladás között?

Előfordul, hogy az autópálya belső, vagyis gyorsabb sávjában egy torlódás miatt lelassulnak az autók, és a külső sávban vezetők is lelassítanak, pedig – ha a forgalom nem indokolja – ez felesleges. Meg kell különböztetni az előzést az elhaladástól, ugyanis ebből adódnak a félreértések. A kulcsszó pedig a sávváltás. Előzésnek minősül, amikor az előttem, a velem azonos sávban haladót úgy hagyom el, hogy a balra eső párhuzamos sávba átmenve megelőzöm – előzést a lehető legrövidebb idő alatt kell végrehajtani –, majd visszamegyek az eredeti sávba. Ha ugyanezt csináljuk jobbról, az már szabálytalan.

Más kérdés azonban, ha a gyors sáv valami okból lelassul. A külső sáv gyorsabban halad, és ha az autósok maradnak a jobb sávban, elhaladhatnak a belső sáv feltorlódott autói mellett. Ilyenkor a jobb oldali sávba kezdenek átváltani az autók, de fontos, hogy mindenki nagyon figyelmesen váltson sávot, és ne tolakodjon be vészfékezésre kényszerítve a saját sávjában haladó sort, mert abból csak baj lehet. Figyeljünk a kis sziluettet mutató, de gyorsan közeledő motorosokra is!

Ami a külső sávot illeti, nem árt tudni, hogy autópályán a megengedett legkisebb sebesség 60 kilométer, ha ennél kisebb sebességet az időjárási tényezők és egyéb közlekedési események nem indokolják. Ennek ellenére az általában jó kilencvennel haladó kamionosok nem ritkán „tolják” a lassú autókat. Az ilyenkor kialakuló torlódások a forrásai az olyan veszélyes manővereknek, mint a jobbról, sőt a leállósávban való előzés, a hátulról villogva nagy sebességgel való „tolás”, ami a követési távolság be nem tartásával jár együtt. Autópályán, a 130 kilométeres (maximális) sebességet feltételezve a 3-4 másodperces követési távolság az ideális. A követési távolság ugyanis biztonsági pufferzóna. Ekkor még van hely és idő a hibák korrigálására, és nemcsak a saját hibánkat vagy az elöl haladóét, hanem egy harmadik jármű hibáját is ki lehet védeni.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr7718457259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (32) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (7) átverés (19) Audi (168) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (16) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (8) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (17) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (26) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (67) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1214) CO2 (5) Continental (21) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (14) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Dacia (11) Das WeltAuto (158) Das Weltauto Centrum (13) Datahouse (56) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (12) DWA (11) e-autó (5) e-tron (15) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) eHybrid (5) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (138) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európa (5) Európai Unió (25) Euro NCAP (28) EURO NCAP (8) év autója (12) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (37) gumiabroncs (37) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (17) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (21) hasznalt (7) használt (12) használtautó (221) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (197) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (28) használt piac (7) használt személyautó (5) hasznos (344) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (516) Honda (8) horrorkaraván (10) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (5) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (6) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (355) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (19) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (17) közúti halálos baleset (13) kresz (6) KRESZ (7) KSH (9) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (25) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (33) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (12) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) nyári gumi (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (57) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (74) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (9) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) skoda (5) Skoda (217) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (17) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (14) Skoda Octavia (92) Skoda Superb (31) sportautó (13) SUV (115) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (25) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (25) Tóth Péter (11) Toyota (25) Transporter (15) Travel Assist (13) TSI (19) tudta (9) újautó (45) új autó (30) új autók forgalomba helyezése (6) új autók piaca (6) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (364) Volkswagen-csoport (241) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (95) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (17) Volkswagen ID.3 (18) Volkswagen ID.4 (11) Volkswagen ID.7 (8) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (43) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (26) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (16) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (14) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (40) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása