Horrorkaravánok: 26,5 millió forintnyi bírság
Június utolsó négy napján kifejezetten a horrorkaravánokra vadászott az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz tartozó Közlekedési Hatóság a gyorsforgalmi úthálózaton.
Az ellenőrzött 53 járműszerelvénynél összesen 60 jogsértést észleltek, 11-nél pedig az ellenőrök még a továbbhaladást is megtiltották. Ez a rendszámok és az okmányok elvételével járt, amit akkor kapnak vissza, ha az észlelt műszaki hibát, vagy szabálysértést elhárítják, illetve a kiszabott bírságot megfizetik.
Az autószállítóknál észlelt 60 jogszabálysértésre összesen több mint 26,5 millió forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki, amelyből 24,4 millió forintot azonnal be is fizettek a sofőrök.
Végül is az összesítés azt mutatta ki, hogy 42 jármű túlsúllyal közlekedett, 11 esetében nem tartották be a vezetési és pihenőidőre vonatkozó kötelezettségeket, 4 esetben engedélyhiánnyal, egy esetben pedig a rakomány nem megfelelő rögzítésével szembesültek ellenőrök, két járműnek pedig elégtelen volt a műszaki állapota.
Az ellenőrzött járművek 60 százaléka román, 21 százaléka bolgár honosságú volt, de szerb, ukrán, bosnyák, macedón, holland és görög járműveket is átvizsgáltak a Közlekedési Hatóság szakemberei.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.