16 évre nőtt a személyutó állomány kora

2024. 10. 02.

hasznaltkereskedes.jpg

Július nyolcadikán azt írtuk a blogunkban, hogy az első félévben 11,9 százalékkal 63 337-ra bővült az új személyautók piaca.

Az akkori örömhírt azonban beárnyékolja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrégiben nyilvánosságra hozott összesítése, amely szerint az első félév végére 16 évre emelkedett a magyarországi személyautó állomány átlagos kora, ami azt jelenti, hogy a 2021 december végén kimutatott 15 évről két és fél év alatt egy teljes évet öregedett a flotta.

Igaz, akkor még csak 4,02 millió személykocsinak volt magyar rendszáma, míg az idei június végén 4,23 millió szerepelt a nyilvántartásban.

 

A magyar személyautó állomány darabszáma (2024. június 30-án)

ksh_szgk_darabszam.jpg

Forrás: KSH

 

Az állomány korának növekedése összefüggésben lehet a használt importtalhiszen a külföldről behozott gépkocsik túlnyomó része erősen tizenéves, és amint a szakértők minden alkalommal megjegyzik: fehér holló az a példány, aminek a kilométer-óráját nem pörgették vissza vagy 100 ezer kilométerrel.

 

A magyar személyautó állomány átlagos kora (év, 2024. június 30-án)

ksh_szgk_atlag_kor.jpg

Forrás: KSH

 

De nemcsak a személykocsik öregek, hiszen a Statisztikai Hivatal szerint az autóbuszokkal, motorkerékpárokkal, teherautókkal és vontatókkal együtt az 5 169 681 darabos közúti járműállomány átlagos kora 15,9 év, és ezen belül a motorkerékpárok a legkorosabbak: 20,6 évesek.

Egyéb járműfajták átlagos kora (év, 2024. június 30-án)

autóbusz 12,5

motorkerékpár 20,6

tehergépkocsi 14,6

vontató 10,2

Forrás: KSH

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr1618695348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (33) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (7) átverés (19) Audi (168) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (16) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (8) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (17) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (27) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (67) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1216) CO2 (5) Continental (21) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (14) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Dacia (11) Das WeltAuto (158) Das Weltauto Centrum (13) Datahouse (56) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (12) DWA (11) e-autó (5) e-tron (15) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) eHybrid (5) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (138) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európa (5) Európai Unió (25) EURO NCAP (8) Euro NCAP (28) év autója (12) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (38) gumiabroncs (38) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (17) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (21) hasznalt (7) használt (12) használtautó (221) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (197) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (28) használt piac (7) használt személyautó (5) hasznos (344) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (518) Honda (8) horrorkaraván (10) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (5) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (6) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (355) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (19) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (17) közúti halálos baleset (13) KRESZ (7) kresz (6) KSH (9) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (25) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (33) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) négyévszakos gumi (5) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (12) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) nyári gumi (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (57) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (74) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (9) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) skoda (5) Skoda (218) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (17) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (14) Skoda Octavia (92) Skoda Superb (31) sportautó (13) SUV (115) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (25) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (25) Tóth Péter (11) Toyota (25) Transporter (15) Travel Assist (13) TSI (19) tudta (9) újautó (45) új autó (30) új autók forgalomba helyezése (6) új autók piaca (7) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (365) Volkswagen-csoport (242) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (96) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (17) Volkswagen ID.3 (18) Volkswagen ID.4 (11) Volkswagen ID.7 (8) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (43) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (26) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (16) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (14) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (40) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása