NCAP: 5 csillagos az Audi A5

2024. 12. 16.

nc_a5_vezeo_kep.jpg

„Az Audi A5 az A4 Limousine és az Avant helyébe lép, mivel a márka ezentúl páros számokkal a tisztán elektromos meghajtású modelleket, páratlan számokkal pedig a belső égésű motoros járműveket jelöli. Így az A4 lett az A5.

Ami változatlan maradt, az az Audi biztonság iránti elkötelezettsége; az Audi A5 elérte az Euro NCAP maximális, ötcsillagos pontszámát” – írta közleményében a független minősítő szervezet.

nc_a5_c.jpg

Kiemelendő, hogy a gyerekek védettsége még az elöl utazó felnőttekénél is jobb.

Amint az Euro NCAP írta, a 6 és 10 éves gyerekek méretének megfelelő próbabábuk esetében a test minden kritikus testrészének védelme jó volt. Az első utasoldali légzsák kikapcsolható, hogy hátrafelé néző gyermekbiztonsági rendszert lehessen használni ebben az üléshelyzetben. A vezető egyértelmű tájékoztatást kap a légzsák állapotáról, és a szakemberek ezt a rendszert is díjazták.

nc_a5_f.jpg

Az A5-öt közvetett „gyermekjelenlét-érzékelő” rendszerrel szerelték fel, amely figyelmeztetést ad ki, ha felismeri, hogy az autóban gyermeket vagy csecsemőt hagytak. Minden olyan gyermekbiztonsági rendszer, amelyre az Audi A5-öt tervezték, megfelelően felszerelhető és elhelyezhető volt az autóban.

nc_a5_g.jpg

Az Audi A5 rendelkezik egy olyan védelmi rendszerrel, amely védi az utasokat, hogy egymásnak ütközve megsérüljenek. Ez az első ülések közé kirobbanó légzsák jól teljesített az Euro NCAP tesztjein, a próbababák mérési eredményei jó védelmet mutattak mind a vezető, mind az utasa számára.

A ráfutásos balesetek esetén igen fontos, hogy az utasok védettel legyenek a nyakat érő, úgynevezett az ostorcsapás sérüléssel szemben.

nc_a5_a.jpg

Ezek a tesztek mind az első ülések, mind a hátsók fejtámláinál jó eredménnyel zárultak.

Az autó fejlett eCall rendszerrel rendelkezik, ami baleset alkalmával riasztja a segélyszolgálatokat. Emellett az Audi demonstrálta, hogy az ajtók és az ablakok az autó elmerülése után nyithatók lesznek, hogy az utasok ki tudjanak menekülni.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr7218752380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (33) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (7) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (7) átverés (19) Audi (172) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (16) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q6 (5) Audi Q6 e-tron (6) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (8) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (17) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (28) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (70) Beetle (5) Bentley (5) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) California (5) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1242) CO2 (5) Continental (21) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (17) Cupra (15) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Cupra Tavascan (5) Dacia (11) Das WeltAuto (157) Das Weltauto Centrum (13) Datahouse (59) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (12) DWA (11) e-autó (5) e-tron (16) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (9) eHybrid (7) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (139) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (8) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) eső (5) Európa (5) Európai Unió (25) EURO NCAP (8) Euro NCAP (30) év autója (14) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (39) gumiabroncs (38) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (17) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (22) halálos közlekedési baleset (19) Hankook (21) hasznalt (7) használt (12) Használtautó (20) használtautó (226) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (25) használtpiac (16) használt autó (202) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (30) használt piac (8) használt személyautó (5) hasznos (349) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (537) Honda (8) horrorkaraván (10) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (6) ID.BUZZ (16) ID.Buzz Cargo (6) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (11) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (7) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (6) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (357) köd (8) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (8) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (19) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (18) közúti halálos baleset (13) kresz (6) KRESZ (7) KSH (10) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (7) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (25) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (9) NAV (33) NAV ellenőrzés (9) NCAP (15) NCAP teszt (19) négyévszakos gumi (5) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (12) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) nyári gumi (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (59) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (38) rendőrségi akció (5) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (76) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) Seat Leon (6) SEAT Leon (9) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) skoda (5) Skoda (228) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (18) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (15) Skoda Octavia (98) Skoda Superb (32) sportautó (13) SUV (119) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (7) szélvédő takarítás (7) személyautó (25) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (7) Tesla (11) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (6) törésteszt (28) Tóth Péter (11) Toyota (25) Transporter (15) Travel Assist (13) TSI (20) tudta (9) újautó (46) új autó (32) új autók forgalomba helyezése (6) új autók piaca (7) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (6) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) vasúti átjáró (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (377) Volkswagen-csoport (256) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (103) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (18) Volkswagen ID.3 (18) Volkswagen ID.4 (12) Volkswagen ID.7 (9) Volkswagen ID.Buzz (10) Volkswagen ID.Buzz Cargo (5) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (6) Volkswagen Passat (45) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (27) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (17) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (14) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (9) VW-csoport (9) What car? (40) WLTP (31) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása