A Volkswagen Polo (első) fél évszázada
A Polo 1975 májusában lépett a piacra, és akkoriban senki sem gondolta, hogy öt évtizeden át, hat generációjával számos rangos díjat bezsebelve, több mint 20 millió eladott modellel, a kompakt jármű szegmens úttörőjeként bestseller lesz, amelynek Polo R WRC kivitele 2013 és 2016 között négy világbajnoki címet zsebel be a Rali Világbajnokságon.
A nemzeti és nemzetközi szakmai média pedig olyan díjakkal fejezte ki elismerését, mint a Car of the Year 2010, a World Car of the Year 2010 és a World Urban Car 2018.
Ne felejtsük, hogy a Passat (1973) és a Golf (1974) után érkezett meg a szögletes kisautó, amely aztán tempót diktált a szegmensében.
Polo I – Az 1975 márciusában Genfben bemutatott első Polo egyszerű felszereltségű, 40 lóerős kétajtós modell volt, amely kiemelkedő ár-érték arányával és magas használati értékével hódított: 3,5 méteres hosszával négy személy és csomagok számára kínált helyet.
Polo II – 1981 szeptemberében a Volkswagen bemutatta a Polo második generációját, teljesen újratervezett karosszériával, amely 3,66 méterre nőtt. Ez a szögletes Polo modell egy kétajtós kis kombi volt, bőséges hellyel. A Polo II összesen 13 évig volt gyártásban, több mint 2,7 millió modellt adtak el belőle.
Polo III - A harmadik generáció 1994-ben következett: új karosszériával, futóművel és motorokkal. Ekkor először ötajtósként is kínálták a vásárlóknak, majd 1997-től jött a Polo kombi változata. 1998-ban debütált egy limitált különleges sorozat: a Polo GTI 125 lóerős teljesítménnyel, amelyen első alkalommal jelent meg a három varázslatos betű. Összesen 3,5 millió Polo III modellt gyártottak.
Polo IV – A 2001-ben bemutatott negyedik generációs Polo 15 centiméterrel hosszabb és 5 centiméterrel szélesebb volt elődjénél. Ekkorra a csomagszállító kapacitása – lehajtott hátsó ülésekkel – 1030 literre nőtt. A Polo GTI-be szerelt új motorok, ideértve a háromhengeres motorokat és az erőteljes turbófeltöltős motorokat, nagyobb teljesítményt biztosítottak, így 2006-ban megérkezhetett a 150 lovas Polo IV GTI is. Összesen 4,1 millió negyedik generációs modell gördült le a gyártósorról.
Polo V – A 2009 márciusában debütált ötödik generációs Polo közel négy méterével jelentősen hosszabb volt elődjénél. A sportos Polo GTI ismét a modellcsaládhoz tartozott, valamint most először rendelhetővé vált a Polo R WRC Street különleges modell 220 lóerős TSI motorral. A valaha volt leggyorsabb sorozatgyártású Polo a Rali Világbajnokság (WRC) motorsport érzését hozta el az utakra. 2009 és 2017 között a Volkswagen összesen 6,3 millió Polo V modellt értékesített.
Polo VI – A 2017-ben bemutatott hatodik generáció további 81 milliméterrel hosszabb lett, és ekkorra már 351 literes csomagtartókapacitást kínált.
Az új Polo GTI 2021 nyarán érkezett meg, 207 lóerős kétliteres turbófeltöltős benzinmotorral, majd a Polo GTI 25. évfordulója alkalmából 2023-ban debütált a limitált kiadású különleges modell, a Polo GTI Edition 252, exkluzív felszereltséggel. A Volkswagen eddig több mint 2,5 millió Polo VI modellt gyártott.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.