A hangtalan suhanás titka: cW 0,23
Az A6 Sedan egyedülállóan alacsony, 0,23-as légellenállási együtthatója a belső égésű motorral felszerelt sorozatgyártású modellek esetében a legkiemelkedőbb érték az Audi történelmében.
Hogy kellőképpen tudjuk értékelni ezt a viszonyszámot, nem árt tudni, hogy a második generációs Transporter cW értéke 0,40 volt, viszont nem is olyan régen még annak örültek a tervezők, ha sikerült az együtthatót 0,30 alá tornászni.
Ezáltal ugyanis egyre kevesebb légörvény támad a karosszéria körül, tehát amellett, hogy jelentősen csökken a fogyasztás, a szélzaj is kisebb, vagyis javul az utazási komfort.
Az alacsonyabb, így áramvonalasabb karosszériájuknak és megnyújtott tetővonaluknak köszönhetően a szedánok ezen a téren egyértelmű előnyt élveznek a többi karosszériatípushoz képest.
Manapság a járműfejlesztés alapja az aerodinamika-mérnökök, alkatrészfejlesztők és formatervezők szoros együttműködése. A számítógépes szimulációk lehetővé teszik a jármű körüli légáramlási mintázatok elemzését.
A formatervezők és az aerodinamika-szakértők együttműködésének kiváló példája az A6 Sedan első oldalsó légbeömlői által az úgynevezett légfüggönyök kialakítása. Ezek a légfüggönyök gondoskodnak arról, hogy a levegő áramlása az első kerekek és a jármű oldala mentén a lehető legoptimálisabb legyen.
Az autó hátsó részének különlegessége, hogy a csomagtartó-fedél vége enyhén felfelé ível. Ez a kialakítás az A6 Sedan kiemelkedő aerodinamikájának kulcsfontosságú tényezője. Az előtte található mélyedéssel együtt a hátsó perem éles szöge optimális leválást biztosít.
A nagy, széles diffúzorral kombinálva a hátsó részen és a mögötte keletkező légörvények minimálisra csökkennek, és az aerodinamika szempontjából tökéletes tartományban maradnak. Az eredmény: ideális egyensúly a hátsó tengelyen jelentkező felhajtóerő és a légellenállás között, ami fokozza a menetdinamikát.
Ezek mellett számos rejtett aerodinamikai trükköt is használtak a tervezők. Például a Singleframe hűtőrács mögötti két külön szabályozható hűtőlevegő-beömlő nyílás is a kifinomult aerodinamikai koncepció része. Ezek biztosítják az optimális légáramlást a motortér körül.
Az sem mellékes, hogy a kocsi alatt mennyire simán áramlik a levegő: itt különleges panelek gondoskodnak az akadálytalan légáramlásról. Ide tartoznak a kerékspoilerek, valamint a váltóalagút és a hátsó tengely speciális burkolatai.
Az opcionális adaptív légrugózással további aerodinamikai előnyt kínál az A6 Sedan. A normál felfüggesztéshez képest a jármű normál módban (Balanced, Efficiency és Comfort mód) 20 milliméterrel alacsonyabb. Dynamic módban a menetmagasság további 10 milliméterrel csökken a sportos vezetési élmény érdekében. A légellenállás csökkentése érdekében a karosszéria nagyobb sebességnél még Balanced és Efficiency módban is automatikusan alacsonyabbra süllyed.
Az utazási komfort érdekében az A6 Sedan hangszigetelését az előző modellhez képest közel 30 százalékkal is javították. A szorosabban záródó ablakok és az optimalizált ajtótömítés kellemesebb akusztikát biztosítanak az utastérben, a csomagtérajtó tömítése az elődmodellhez képest szintén jelentősen csökkenti a szélzajt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.