Egy új világ: Audi Concept C

2025. 09. 24.

c1_2.jpg

A szeptember nyolcadikán nyílt müncheni Nemzetközi Autókiállításon az Audi a Concept C tisztán elektromos kétszemélyes tanulmánymodellel betekintést engedett a jövőbeli modellek formavilágába, ugyanakkor felidézi a múltat is.

c2_1.jpg

Az autó arányait a középre helyezett akkumulátor határozza meg. Az utastér messze hátranyúlik, és határozottan ül a karosszérián. De a legérdekesebb a most debütáló, elektromosan működtethető, behúzható keménytető.

c3_1.jpg

c4_2.jpg

Nem téved, akit elfog az érzés, hogy a Concept C egyes elemei ismerősek valahonnan. Igen, az 1998-ban bemutatkozott első Audi TT bizonyos részleteit idézi fel a tanulmány, az Audi ugyanakkor büszkén vállalja, hogy a márka szlogenje, „A haladás technikája” kilenc évtizedre mutat vissza.

c_auto_union_type_c.jpg

A Concept C ihletője ugyanis az 1936-os Auto Union C típusú versenyautó, amely a mai Formula-autók előfutárja volt. Addig ugyanis a versenykocsik orrmotorosak voltak, ám az Auto Union feltalálta a középmotort. Így a 340 kilométeres végsebességre képes kocsi 16 hengeres, 520 lóerős motorját a hátsó tengely előtt helyezték el. Az akkori virsli gumikon persze ez az autó jobban farolgatott a kanyarokban, mint a versenytársai, és egykorú beszámolók szerint a versenytársaknak komolyan kapaszkodniuk kellett, hogy tartsák az iramot az előttük farolgató (driftelő, broadside-oló) Auto Union „Ezüst Nyíllal”.

A kocsival egyébként már az első versenyévadban Bernd Rosemeyer megnyerte az európai autóverseny-bajnokságot és a német hegyi autós bajnokságot.


c_1937_auto-union_typ_c_stromlinie.jpg

Az Auto Union tervezői azonban nem álltak le: úgy érezték az áramvonalasításban még rengeteg lehetőség van, úgyhogy egy évvel később bemutatták a C Stormlinie (Áramvonal) nevű pályaautót, majd az Auto Union csoporthoz tartozó Wanderer dobogtatta meg a szíveket.

c_1938_wanderer_stromlinie_spezial.jpg

Az ingolstadti Audi múzeumban látható kétüléses Wanderer W25 Stromlinie Spezial Roadster ugyanis 1938-ban hozott új stílust az autóépítésben, amelynek örökségét most az Audi Concept C kapcsán látjuk viszont.

Egyébként 1938-ban és 1939-ben az Auto Union három alumínium karosszériás Wanderer Stromlinie sportautóval indult a Liège-Róma-Liège hosszú távú versenyen, és 1939-ben az Auto Union ezekkel nyerte meg a csapatversenyt.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr9718956086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (9) abroncs (36) ABS (6) ACEA (7) ADAC (28) adás-vétel (12) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (27) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (8) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (8) átverés (19) Audi (187) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (14) Audi e-tron (16) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (19) Audi Q2 (5) Audi Q3 (20) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q6 (5) Audi Q6 e-tron (6) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (11) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (9) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (20) autószerviz (5) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (29) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) Auto Express (7) auto motor und sport (9) baleset (73) Beetle (5) Bentley (5) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) BEV (5) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (24) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) California (6) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1355) CO2 (5) Continental (24) crossover (8) családi autó (14) csalás (10) csúszós út (9) csúszós utak (7) Cupra (16) CUPRA (23) Cupra Born (11) Cupra Formentor (8) Cupra Tavascan (6) Cupra Terramar (7) Dacia (11) Das WeltAuto (164) Das Weltauto Centrum (15) Datahouse (63) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (14) DWA (13) e-autó (5) e-tron (17) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (9) eHybrid (8) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (149) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) eső (6) Európa (6) Európai Unió (26) Euro NCAP (32) EURO NCAP (10) év autója (18) Fabia (5) fagy (7) fék (6) féktáv (8) FIAT (10) Firestone (5) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (6) Frank György (12) front assist (7) furgon (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (27) gumi (42) gumiabroncs (41) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (17) gyalogos gázolás (5) Győr (19) gyorshajtás (20) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (23) halálos közlekedési baleset (20) Hankook (24) hasznalt (7) használt (12) Használtautó (20) használtautó (245) használtautó-piac (5) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (27) használtpiac (17) használt autó (223) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (6) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (37) használt piac (15) használt személyautó (5) hasznos (361) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (16) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (593) Honda (8) horrorkaraván (12) Hyundai (14) ID. (6) ID.-család (5) ID.3 (5) ID.7 (7) ID.BUZZ (17) ID.Buzz Cargo (7) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (13) JAF (6) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (12) JATO Dynamics (5) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (7) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (29) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (399) köd (8) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (8) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (20) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (19) közúti halálos baleset (13) kresz (6) KRESZ (9) KSH (11) lakóautó (5) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (7) legjobb autó (6) légkondicionáló (7) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (28) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (10) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (15) motorkerékpár (8) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (9) NAV (38) NAV ellenőrzés (12) NCAP (19) NCAP teszt (23) négyévszakos gumi (7) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (9) nyaralás (13) nyaralás autóval (8) nyárigumi (22) nyárigumiteszt (13) nyári abroncs (6) nyári gumi (7) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (6) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (15) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (8) Peugeot (11) PHEV (6) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (8) plug-in hibrid (62) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) rali (5) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (39) rendőrségi akció (5) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (78) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (8) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) Seat Leon (7) SEAT Leon (10) SEAT Tarraco (7) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) skoda (5) Skoda (272) Skoda Auto (25) Skoda Elroq (5) Skoda Enyaq (21) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (25) Skoda Kamiq (14) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (15) Skoda Octavia (119) Skoda Rapid (5) Skoda Superb (35) sportautó (13) suv (5) SUV (133) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (7) szélvédő takarítás (7) személyautó (26) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (10) T-Roc (6) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (12) téligumi (23) téligumiteszt (11) terepjáró (7) Tesla (11) teszt (10) tisztán elektromos (6) töréspróba (8) törésteszt (32) Tóth Péter (14) Toyota (25) Transporter (19) Travel Assist (13) TSI (20) tudta (9) újautó (52) újautó-piac (12) új autó (39) új autók forgalomba helyezése (8) új autók piaca (11) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (6) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) vasúti átjáró (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (439) Volkswagen-csoport (326) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (10) Volkswagen Crafter (5) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (132) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (22) Volkswagen ID.3 (19) Volkswagen ID.4 (12) Volkswagen ID.7 (13) Volkswagen ID.Buzz (11) Volkswagen ID.Buzz Cargo (7) Volkswagen Konszern (7) Volkswagen Multivan (7) Volkswagen Passat (49) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (30) Volkswagen T-Cross (8) Volkswagen T-Roc (11) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (18) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (18) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) vonatbaleset (5) Vredestein (5) VW (9) VW-csoport (9) What car? (41) WLTP (36) Wolfsburg (9) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása