Fellendült a használtimport is

2026. 04. 08.

d_uj_es_hasznalt_4.jpg

Nem csupán az új autók forgalomba helyezésehanem a használtimport is bővült az első negyedévben. De amíg az új modellekből 10,8 százalékkal kelt el több, mint az elmúlt év azonos időszakában, vagyis 36 455 példány, addig a 35 891 darabos használtimport a három hónap alatt 17,2 százalékos növekedést jelentett.

Ez a növekedést különösen a Data House alábbi táblázata mutatja be látványosan, hiszen az elmúlt két évben a használtimport nagyjából azonos szinten maradt.

d_hasznaltimport_7.jpg

„A számok alapján jól látszik, hogy a használtimport dinamikusabb növekedése továbbra is az árérzékeny kereslet erősödésére utal. A vásárlók jelentős része még mindig inkább a kedvezőbb árú, nyugat-európai kínálatból származó modellek felé fordul, különösen a megbízhatónak tartott, jól ismert típusok esetében” – mondta Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum Budaörs kereskedelmi igazgatója kiemelve, hogy ezzel párhuzamosan az SUV-k térnyerése nemcsak az újautó-piacon, hanem a használtimportban is egyértelmű trenddé vált, ami azt jelzi, hogy a vásárlói preferenciák hosszabb távon is ebbe az irányba tolódnak.

„A következő hónapok forgalmának alakulását nagyban befolyásolhatja az árfolyamok mozgása, valamint a nyugat-európai kínálat változása, de a jelenlegi tendencia alapján a használtimport az év további részében is az újautó-piacnál gyorsabb ütemben bővülhet” – foglalta össze Tóth Péter.

Amint az adatok mutatják, a külföldről hozott gépkocsik közül az első három hónapban ezúttal is Volkswagen személyautókat és kishaszonjárműveket helyezték forgalomba a legnagyobb számban: a VW személyautók csaknem négy százalékponttal megelőzték a második helyezett Fordot, amelyet az Opel és az Audi követett.

 

Topmárkák az első negyedévben (darab, piaci részesedés)

1

VOLKSWAGEN

4536

12,64%

2

FORD

3128

8,72%

3

OPEL

3034

8,45%

4

AUDI

2247

6,26%

5

TOYOTA

2100

5,85%

6

HYUNDAI

1901

5,30%

7

MERCEDES

1639

4,57%

8

KIA

1572

4,38%

9

BMW

1490

4,15%

10

ŠKODA

1442

4,02%

Forrás: Data House

 

A márciusi használtimport toplista első négy és utolsó két helyezettje megegyezik, köztük azonban nem tűnnek föl új márkák, csupán helyet cserélt a Hyundai, a Toyota, a KIA, valamint a Mercedes. És az is érdekes, hogy a piaci részesedések sem ugráltak, vagyis a magyar használtpiac ezeket a márkákat kedveli leginkább.

Topmárkák márciusban (darab, piaci részesedés)

1

VOLKSWAGEN

1715

12,57%

2

FORD

1151

8,43%

3

OPEL

1133

8,30%

4

AUDI

819

6,00%

5

HYUNDAI

773

5,66%

6

TOYOTA

762

5,58%

7

KIA

644

4,72%

8

MERCEDES

618

4,53%

9

BMW

582

4,26%

10

ŠKODA

557

4,08%

Forrás: Data House

 

Az első negyedévben folytatódott az alsó-közép kategória, a kisautók és a felső-közép kategória forgalomcsökkenése, viszont a különféle SUV modellek láthatóan növelik piaci részesedésüket.

Szegmens

2026 I. negyedév

Piaci rész. %

2025 I. negyedév

Piaci rész. %

C-Alsó-közép

24,00%

25,03%

B-Kisautó

14,17%

15,67%

D-Felső-közép

14,11%

15,79%

C-SUV

11,64%

8,49%

B-SUV

6,83%

4,87%

C-Egyterű

6,10%

6,64%

D-SUV

4,69%

3,62%

Forrás: Data House

 

A használtimport kedvencei március végéig

VOLKSWAGEN GOLF

1070

VOLKSWAGEN PASSAT

966

FORD FOCUS

893

TESLA MODEL 3

648

ŠKODA OCTAVIA

647

OPEL CORSA

588

OPEL ASTRA J

468

KIA CEED

462

AUDI A4 LIMOUSINE

454

FORD FIESTA

446

VOLKSWAGEN POLO

390

AUDI A3 SPORTBACK

388

Forrás: Data House

 

A használt kishaszonjárművek behozatala 10,5 százalékkal bővült az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest, és elérte a 2635 darabot.

 

Kishaszonjármű-import toplista I.-III. hó

1

VOLKSWAGEN

426

16,17%

2

FORD

371

14,08%

3

RENAULT

327

12,41%

4

FIAT

259

9,83%

5

MERCEDES

223

8,46%

6

IVECO

193

7,32%

7

OPEL

180

6,83%

8

PEUGEOT

159

6,03%

9

CITROEN

150

5,69%

10

NISSAN

110

4,17%

Forrás: Data House

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3519081081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (9) abroncs (39) ABS (6) ACEA (7) ADAC (31) adás-vétel (12) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (27) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (8) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (8) átverés (19) Audi (194) Audi A1 (6) Audi A3 (19) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (15) Audi e-tron (16) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (21) Audi Q2 (5) Audi Q3 (22) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q6 (7) Audi Q6 e-tron (7) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (11) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (7) autó (32) autódiagnosztika (9) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autók átlagéletkora (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (20) autószerviz (5) autóteszt (5) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (31) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) Auto Express (8) auto motor und sport (9) baleset (75) Beetle (5) Bentley (5) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) BEV (5) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (27) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) California (6) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1427) CO2 (5) Continental (27) crossover (9) családi autó (14) csalás (10) csúszós út (9) csúszós utak (7) CUPRA (27) Cupra (20) Cupra Born (12) Cupra Formentor (11) Cupra Leon (5) Cupra Tavascan (6) Cupra Terramar (7) Dacia (11) Das WeltAuto (176) Das Weltauto Centrum (19) Datahouse (69) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (16) DWA (14) e-autó (5) e-tron (17) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (9) eHybrid (9) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (154) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Elroq (5) eső (6) Európa (6) Európai Unió (28) EURO NCAP (10) Euro NCAP (36) év autója (21) Fabia (5) fagy (7) fék (6) féktáv (9) FIAT (10) Firestone (5) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (8) Frank György (12) front assist (8) furgon (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (28) GTI (5) gumi (44) gumiabroncs (43) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (17) gyalogos gázolás (5) Győr (21) gyorshajtás (21) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (23) halálos közlekedési baleset (20) Hankook (27) használt (12) hasznalt (7) Használtautó (20) használtautó (258) használtautó-piac (6) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (32) használtpiac (19) használt autó (238) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (6) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (45) használt piac (20) használt személyautó (5) hasznos (381) haszongépjármű (9) Haszonjárművek (6) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (18) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (634) Honda (8) horrorkaraván (12) Hyundai (14) ID. (6) ID.-család (6) ID.3 (6) ID.7 (7) ID.BUZZ (19) ID.Buzz Cargo (8) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (13) JAF (6) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (12) JATO Dynamics (5) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (7) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (30) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (410) köd (8) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (8) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (21) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (19) közúti halálos baleset (13) KRESZ (9) kresz (6) KSH (13) lakóautó (5) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (7) legjobb autó (6) légkondicionáló (7) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (9) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (30) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (10) Mladá Boleslav (5) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (15) motorkerékpár (8) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (9) NAV (40) NAV ellenőrzés (14) NCAP (20) NCAP teszt (24) négyévszakos gumi (10) négy évszakos gumi (6) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (9) nyaralás (13) nyaralás autóval (8) nyárigumi (23) nyárigumiteszt (14) nyári abroncs (6) nyári gumi (7) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (6) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (15) öt csillag (8) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (8) Peugeot (11) PHEV (9) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (10) plug-in hibrid (64) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (22) Porsche Taycan (9) rali (5) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (40) rendőrségi akció (5) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (79) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (9) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (7) SEAT Ibiza (6) Seat Leon (7) SEAT Leon (11) SEAT Tarraco (7) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (301) skoda (5) Skoda Auto (26) Skoda Elroq (11) Skoda Enyaq (23) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (25) Skoda Kamiq (14) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (16) Skoda Octavia (139) Skoda Rapid (6) Skoda Superb (37) sportautó (13) suv (6) SUV (143) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (7) szélvédő takarítás (7) személyautó (26) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (10) T-Roc (9) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (12) téligumi (27) téligumiteszt (13) téligumi teszt (5) terepjáró (7) Tesla (11) teszt (11) TFSI motor (5) tisztán elektromos (6) töréspróba (8) törésteszt (32) Tóth Péter (17) Touareg (5) Toyota (25) Transporter (19) Travel Assist (13) TSI (21) tudta (9) újautó (56) újautó-piac (17) új autó (42) új autók (5) új autók forgalomba helyezése (11) új autók piaca (15) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (6) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) vasúti átjáró (6) Ventus (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (480) Volkswagen-csoport (379) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (10) Volkswagen Crafter (5) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (152) Volkswagen Golf GTI (5) Volkswagen Haszonjárművek (10) Volkswagen ID (25) Volkswagen ID.3 (19) Volkswagen ID.4 (12) Volkswagen ID.7 (14) Volkswagen ID.Buzz (12) Volkswagen ID.Buzz Cargo (8) Volkswagen Konszern (7) Volkswagen Multivan (7) Volkswagen Passat (51) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (31) Volkswagen T-Cross (8) Volkswagen T-Roc (14) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tayron (5) Volkswagen Tiguan (19) Volkswagen Touran (8) Volkswagen Transporter (20) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) vonatbaleset (5) Vredestein (5) VW (9) VW-csoport (9) What car? (45) WLTP (37) Wolfsburg (9) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása