Almáskerttől a Das WeltAuto-díjig

2026. 11. 02.

csosz_viktor_m.jpg

A nyíregyházi Platán Autóház Kft. tavaly elnyerte az Év Das WeltAuto-márkakereskedője címet. A ma 90 főt foglalkoztató Csősz–Platán cégcsoport történetéről és a használtautó-piac változásairól Csősz Viktor kereskedelmi igazgató beszélt.

A cégcsoport története Záhonyban, a családi almáskert szélén kezdődött: Csősz Viktor édesapja és nagybátyja itt nyitott autóalkatrész-kereskedést.

1990-ben megalapították a Csősz Kft.-t, amely 1993-ban Opel-márkakereskedést nyitott Záhonyban. Két évvel később Nyíregyházára költöztették a vállalkozást, ami jelentős fejlesztést és bővülést hozott. A Platán Autóház Kft. 2009-es megvásárlásával a Škoda-márkakereskedés és -szerviz is a csoport része lett. A cégcsoport 2018 óta Isuzu-márkakereskedőként is működik.

A cégcsoport ma a Volkswagen személyautóinak és haszonjárműveinek, valamint az Audi, a SEAT, a Škoda, az Opel és az Isuzu járműveinek hivatalos márkaszervizeként is működik.

A családi vállalkozás második generációs irányítója a piaci változásokról szólva elmondta: kezdenek eltűnni a hagyományos, turbófeltöltő nélküli benzinmotorok. Úgy látja, a vásárlók nehezen barátkoznak meg a háromhengeres motorokkal.

Az elektromos autók esetében pedig úgy látja, hogy sokan az akkumulátorok gyors meghibásodásától tartanak.

Ezzel szemben a cégvezető meglepődve tapasztalta, hogy a nemrég vásárolt, 4–6 éves használt elektromos autók akkumulátorai 90–95 százalékos állapotban voltak. Elmondása szerint egy öt- és egy négyéves Škoda Enyaq esetében egyaránt 95 százalékot, egy hatéves Škoda Citigo e iV akkumulátoránál pedig 90 százalékot mutatott az állapotfelmérés.

„A vevők azonban még nemigen keresik a használt elektromos autókat. Nálunk kevés is van belőlük a kínálatban, mert újként nem adtunk el annyit, hogy most nagyobb számban jelenjenek meg a másodlagos piacon” – mondta Csősz Viktor. Úgy látja, az állami támogatásoknak Magyarországon és Európa más országaiban is jelentős szerepük van az elektromos autók iránti kereslet alakulásában. Hozzátette: az érdeklődők egy részét a töltőhálózat elérhetőségével kapcsolatos bizonytalanság is visszatartja.

Arra is kitért, hogy az elmúlt évtizedekhez képest jelentős változás az automata váltók térnyerése.

„Húsz évvel ezelőtt alig adtunk el automata váltós autót, ma már szinte minden általunk értékesített új autó ilyen, és a használtautó-kínálatban is egyre gyakoribbak” – mondta. A kisebb modelleknél szerinte nem az ár, hanem a megbízhatósággal, a fogyasztással és a karbantartással kapcsolatos régi beidegződések miatt fogadják el nehezebben az automata váltót. Úgy véli, a mai automaták jobban váltanak, mint az ember, és kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást is lehetővé tehetnek.

Egy ügyfele eleinte nem mert automata váltós csereautót elvinni. Amikor később új autót vásárolt, már csak automatát választhatott. A vásárlás után azzal hívta fel: soha többé nem vesz kézi váltós kocsit. Tapasztalata szerint a régi vágású autósokat nehéz rávenni a kipróbálásra, utána viszont ragaszkodnak az automatához.

A cégvezető szerint a legnagyobb változás az, hogy az ügyfelek sokkal körültekintőbbek, mint tíz–húsz éve, amikor mindennapos volt a teljesen bizonytalan előéletű autók megvásárlása.

„Úgy látom, kedvező irányba változott a vásárlói hozzáállás: sokkal jobban megnézik, hol és milyen feltételekkel vásárolnak, milyen garanciát ad az autóhoz a kereskedő. Már vannak olyan vállalkozások, amelyek elvégzik a szabadpiacon kínált autók állapotfelmérését. Látható, hogy erre a szolgáltatásra egyre nyitottabbak a vásárlók” – mondta a cégvezető. Elmondása szerint az interjú idején 70 autó volt a kereskedés Das WeltAuto-kínálatában. Korábban mintegy száz autó is volt készleten, és évente átlagosan 230 autót értékesítettek Das WeltAuto-garanciával.

A kereskedés elsősorban fiatal, egy - három éves autókkal foglalkozik. Csősz Viktor szerint ezek ára jelentősen csökkent a piacon. Az idei évet nehezebbnek látja: mintegy 180 autó értékesítésére számítanak.

„Az egyik legérdekesebb sztori az első használt autó megvásárlása volt” – mondta Csősz Viktor, visszatekintve az elmúlt évtizedekre. „Egy idősebb ügyfelünknek volt egy garázsban tartott Corsája, amit nem nagyon használt, de minden évben behozta a szervizünkbe, hogy töltsük fel az akkumulátorát. Egy idő után megkérdeztük, miért nem adja el, ha már nem használja. Végül meggyőztük, elmentünk a kis tanyájára, és onnan kimenekítettük azt a csodálatosan szép, szalonállapotú autót.”

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr6319193749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (9) abroncs (40) ABS (6) ACEA (7) ADAC (34) adás-vétel (12) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (27) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (8) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (8) átverés (19) Audi (212) Audi A1 (6) Audi A3 (19) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (17) Audi e-tron (18) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (24) Audi Q2 (5) Audi Q3 (24) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q6 (7) Audi Q6 e-tron (7) Audi Q7 (9) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (11) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (9) autó (32) autódiagnosztika (9) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autók átlagéletkora (7) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (20) autószerviz (5) autóteszt (5) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (31) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) Auto Express (8) auto motor und sport (11) baleset (78) Beetle (5) Belügyminisztérium (5) Bentley (5) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) BEV (5) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (27) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (9) California (6) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1509) CO2 (5) Continental (27) crossover (9) családi autó (14) csalás (10) csúszós út (9) csúszós utak (7) CUPRA (29) Cupra (23) Cupra Born (13) Cupra Formentor (11) Cupra Leon (5) CUPRA Raval (6) Cupra Tavascan (6) Cupra Terramar (7) Dacia (11) Das WeltAuto (189) Das Weltauto Centrum (23) Datahouse (71) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (16) dugó (6) Dunlop (16) DWA (21) e-autó (5) e-tron (19) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (9) eHybrid (9) elektromos (73) elektromos Audi (8) elektromos autó (165) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (10) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Elroq (5) eső (6) Európa (6) Európai Unió (29) Euro NCAP (37) EURO NCAP (10) év autója (21) Fabia (5) fagy (7) fék (6) féktáv (9) FIAT (10) Firestone (5) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (8) Frank György (12) front assist (8) furgon (5) garancia (12) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (28) GTI (5) gumi (45) gumiabroncs (44) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (17) gyalogos gázolás (5) Győr (24) gyorshajtás (22) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (23) halálos közlekedési baleset (20) Hankook (28) használt (12) hasznalt (7) Használtautó (21) használtautó (273) használtautó-piac (8) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (33) használtpiac (21) használt autó (256) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (6) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (48) használt piac (26) használt személyautó (5) hasznos (388) haszongépjármű (10) Haszonjárművek (7) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (18) hibridautó (9) hibrid autó (6) hirek (685) Honda (8) horrorkaraván (13) Hyundai (14) ID. (6) ID.-család (6) ID.3 (6) ID.7 (7) ID.BUZZ (21) ID.Buzz Cargo (8) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (15) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (14) JAF (6) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (12) JATO Dynamics (5) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (7) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (30) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (435) köd (8) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (8) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (21) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (11) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (21) közúti halálos baleset (13) KRESZ (9) kresz (6) KSH (13) lakóautó (5) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (7) legjobb autó (6) légkondicionáló (7) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (12) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) meleg (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (30) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (10) Mladá Boleslav (6) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (15) motorkerékpár (8) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (10) NAV (42) NAV ellenőrzés (15) NCAP (21) NCAP teszt (26) négyévszakos gumi (10) négy évszakos gumi (6) Németország (21) német autóklub (7) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (10) nyaralás (13) nyaralás autóval (8) nyárigumi (24) nyárigumiteszt (15) nyári abroncs (7) nyári gumi (8) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (6) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (15) öt csillag (8) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (8) Peugeot (11) PHEV (10) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (10) plug-in hibrid (66) Porsche (42) Porsche 911 (9) Porsche Hungaria (23) Porsche Taycan (9) rali (5) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (42) rendőrségi akció (5) rendszám (7) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (81) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (9) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (7) SEAT Ibiza (6) SEAT Leon (11) Seat Leon (8) SEAT Tarraco (7) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (336) skoda (5) Skoda Auto (27) Skoda elektromos autó (5) Skoda Elroq (12) Skoda Enyaq (24) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (25) Skoda Kamiq (16) Skoda Karoq (10) Skoda Kodiaq (16) Skoda Octavia (154) Skoda Rapid (6) Skoda Superb (41) sportautó (13) Superb (5) suv (6) SUV (146) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (7) szélvédő takarítás (7) személyautó (26) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (10) T-Roc (9) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (12) téligumi (27) téligumiteszt (13) téligumi teszt (5) terepjáró (7) Tesla (11) teszt (11) TFSI motor (5) tisztán elektromos (6) töréspróba (8) törésteszt (34) Tóth Péter (21) Touareg (5) Toyota (25) Transporter (20) Travel Assist (13) TSI (21) tudta (9) újautó (57) újautó-piac (23) új autó (46) új autók (5) új autók forgalomba helyezése (11) új autók piaca (16) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (6) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) vasúti átjáró (6) Ventus (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (517) Volkswagen-csoport (431) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (12) Volkswagen Crafter (5) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (168) Volkswagen Golf GTI (6) Volkswagen Haszonjárművek (11) Volkswagen ID (26) Volkswagen ID.3 (20) Volkswagen ID.4 (12) Volkswagen ID.7 (14) Volkswagen ID.Buzz (14) Volkswagen ID.Buzz Cargo (8) Volkswagen ID.Polo (5) Volkswagen Konszern (7) Volkswagen Multivan (8) Volkswagen Passat (51) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (31) Volkswagen T-Cross (8) Volkswagen T-Roc (16) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tayron (5) Volkswagen Tiguan (19) Volkswagen Touran (8) Volkswagen Transporter (22) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) vonatbaleset (5) vontató (5) Vredestein (5) VW (9) VW-csoport (9) What car? (45) WLTP (37) Wolfsburg (9) zárt végű pénzügyi lízing (5) Das WeltAuto (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása