Júniusban kissé leült a használtautó kereskedelem

Júniusban kissé leült a használtautó kereskedelem

Talán korai messzemenő következtetéseket levonni, de érdekes tény, hogy amíg tavaly a második negyedévben 41 083 használtan importált gépkocsi kapott magyar rendszámot, addig idén már csak 39 814. Üröm az örömben, hogy az első negyedévben még ezerrel több, 39 336 autó jött külföldről az elmúlt évi…

Használt autós tanácsok 3. - Ne dőljön be a kevés kilométernek

Használt autós tanácsok 3. - Ne dőljön be a kevés kilométernek

Egy rosszul karbantartott autó balesetveszélyes, tehát életveszélyes is lehet. Az órapörgetés is ilyen veszélyeket okoz. Elmondjuk, hogyan. A futásteljesítmény meghamisítása miatt a vevők a reális árnál magasabb összeget fizetnek, hiszen azt hiszik, hogy öreg ugyan az autó, de alig használták. De…

Két nap alatt 328 ezer kilométert fiatalodott a Polo

Két nap alatt 328 ezer kilométert fiatalodott a Polo

Sikeresen lezárult a Jármű Szolgáltatási Platform (JSZP) januárban tartott tesztüzeme. Most, február elején négy autó adatait ellenőriztük. A rendszerből megtudtuk, hogy ismét forgalomban van az 1992 december nyolcadikán forgalomba helyezett családi Astra, amit utoljára 2017 márciusában…

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (17) ABS (6) ADAC (14) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (20) akkumulátor töltés (5) alkatrész (7) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (105) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (11) Audi Hungaria (6) Audi Q3 (10) Audi Q3 Sportback (7) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) Audi TT (5) autó (31) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (54) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (7) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (24) Bogár (16) Bridgestone (16) Budapest (8) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (896) Continental (12) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (7) Cupra (8) Dacia (9) Das WeltAuto (139) Datahouse (10) dízel (16) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (8) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (9) elektromos (29) elektromos Audi (6) elektromos autó (86) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (16) Euro NCAP (21) év autója (6) fék (5) féktáv (5) FIAT (7) Ford (40) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (16) Goodyear (14) gumi (20) gumiabroncs (26) gumicsere (10) gumiteszt (11) gyalogos gázolás (5) Győr (6) gyorshajtás (14) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (10) hasznalt (6) használtautó (170) Használtautó (19) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (16) használtpiac (8) használt autó (146) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (9) hasznos (297) haszongépjármű (5) hátsókerék hatjás (5) hibrid (14) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (360) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (13) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (17) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (6) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (12) kisszines (239) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (44) közlekedés (6) közlekedési baleset (13) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) kresz (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (6) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (15) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (19) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (18) MGE (9) Michelin (13) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (5) motorolaj (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (7) NCAP teszt (10) Németország (13) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (5) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (12) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) Opel (31) összkerékhajtás (5) ötcsillagos minősítés (6) parkolási asszisztens (5) Peugeot (10) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (39) Porsche (37) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (13) Porsche Taycan (7) Renault (10) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (24) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (57) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (124) Skoda Auto (12) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (13) Skoda Fabia (16) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (8) Skoda Octavia (42) Skoda Superb (20) sportautó (10) SUV (71) suv autó (7) Suzuki (23) szélvédő takarítás (6) személyautó (19) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (13) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) téligumi (15) téligumiteszt (6) terepjáró (6) Tesla (9) teszt (6) törésteszt (18) Toyota (20) Transporter (10) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (34) új autó (17) új modell (5) ütközés (9) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (214) Volkswagen-csoport (95) Volkswagen Caddy (6) Volkswagen Golf (38) Volkswagen Haszonjárművek (6) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Passat (12) Volkswagen Polo (15) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (8) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) VW (10) VW-csoport (9) What car? (21) WLTP (16) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása