Sok a károsultja a nemzetközi autólopásoknak

2021. 05. 03.

lop6.jpg

Minden évben több olyan eset is nyilvánosságra kerül, amikor egy mit sem sejtő tulajdonos autóját lefoglalják, mert kiderül róla, hogy hosszú ideje körözi valamelyik nyugati ország rendőrsége – írtuk egy korábbi posztunkban. Mindez ismét bekövetkezett, mégpedig egy 19 gyanúsítottra és 96 lefoglalt járműre kiterjedő ügyben.

Büntetőeljárást folyik 11 magyar, öt olasz, két román és egy líbiai férfival szemben, akik egy magyarországi székhelyű bűnelkövető-csoport tagjaiként külföldről származó gépkocsikat szállítottak Magyarországra, majd azokat itt értékesítették. Az elkövetők számítógépein talált adatok alapján további 89 autót azonosítottak, amelyek nem Magyarországon, hanem Európa-szerte kerültek újra forgalomba. Ugyanez a bűnözői csoport hozta őket Olaszországból, és mindegyiket alvázszám alapján körözi az olasz rendőrség.

lop3.jpg

A Magyarországra hozott járművek nagy része Olaszországból származott, de voltak, amelyeket Németországból, Franciaországból, Szlovákiából lovasítottak meg.

A személyautókat és mezőgazdasági munkagépeket a származási országban ellopták, valamint kölcsönbe vagy lízingbe vették, majd a bérleti- és lízingdíjat nem fizették meg utánuk. Sok esetben az így eltulajdonított gépjárművek, munkagépek alvázszámát át is ütötték, az autókat a forgalomba hozatal érdekében pedig hamis iratokkal látták el. Egyes esetekben még azzal nehezítették meg a jármű nyomon követését, hogy a hamis papírokkal kicsalt járműveket Németországban ideiglenesen forgalomba helyeztették, így azok már német kiviteli okmányokkal és ideiglenes hatósági jelzéssel érkeztek hazánkba. 

lop4.jpg

Lefoglalták a megtalált járműveket

A magyar rendőrök által folytatott nyomozás külföldi szálai miatt az ügybe az Europolon keresztül bekapcsolódtak a német és olasz nyomozók is, majd együttműködési megállapodás alapján közös nyomozócsoportot hoztak létre. A hatékony és konstruktív kooperációnak köszönhetően sikerült a bűnbanda valamennyi tagját elfogni, és 96 járművet – köztük 78 személygépkocsit, 16 mezőgazdasági vontatót és építőipari munkagépet, valamint két kamiont – lefoglalni.

Magyarországról nyugatra is vittek lopott autókat

A nyomozás során arra is fény derült, hogy a lopott járművek szállítása korántsem volt egyirányú. Egy nemzetközi autókölcsönző hálózat magyarországi telephelyéről 45 bérelt autót külföldre vittek, és Európa-szerte próbálták értékesíteni. Ezek közül a 43 gépkocsit a schengeni körözési rendszer alapján sikerült visszaszerezni, de kettő már csak darabokban érkezett vissza Olaszországból.

lop5.jpg

A bűnbanda terhére számos bűncselekmény elkövetése róható: különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság, jelentős értékre elkövetett sikkasztás, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés és közokirat-hamisítások.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr3816517762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

abroncs (7) ABS (5) ADAC (6) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (15) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (18) Audi (80) Audi A3 (6) Audi A3 Sportback (8) Audi A4 (7) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Q3 (8) Audi Q8 (5) autó (26) autóimport (6) autólopás (6) autópálya (10) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (10) autó biztosítás (5) baleset (29) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (7) biztonság (10) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (12) Bogár (16) Bridgestone (8) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (743) Continental (6) családi autó (10) csalás (6) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (5) CUPRA (5) Dacia (6) Das WeltAuto (121) Datahouse (5) dízel (14) dízelmotor (7) dízel motor (9) DSG (5) e-tron (10) Egyesült Államok (5) elektromos (7) elektromos Audi (6) elektromos autó (58) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (12) Euro NCAP (10) FIAT (5) Ford (24) Frank György (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (7) gumi (11) gumiabroncs (17) gumicsere (8) gumiteszt (7) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (11) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) Használtautó (13) használtautó (156) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (11) használtpiac (5) használt autó (138) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (259) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (277) Hyundai (7) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karosszéria (5) KIA (8) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (8) kisszines (207) kombi (11) környezetbarát (5) koronavírus (34) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (6) közúti baleset (6) közúti halálos baleset (7) legjobb autó (5) légzsák (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (11) márkakereskedés (10) márkaszerviz (16) megbízható használt autó (5) Mercedes (12) MGE (6) Michelin (7) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (10) motorkerékpár (5) Multivan (5) NAV (13) NCAP teszt (5) Németország (8) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (7) Octavia (10) Opel (20) Peugeot (6) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (25) Porsche (30) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (7) Renault (7) rendőrség (10) rendszám (5) sávtartó asszisztens (6) SEAT (45) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) SEAT Ateca (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (83) Skoda Auto (11) Skoda Enyaq (5) Skoda Fabia (6) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (24) Skoda Superb (13) sportautó (7) SUV (43) suv autó (7) Suzuki (13) személyautó (15) személygépjármű (12) szén-dioxid kibocsátás (8) szerviz (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (10) Tesla (6) teszt (6) törésteszt (14) Toyota (12) Transporter (10) TSI (10) tudta (9) újautó (29) új autó (14) új modell (5) ütközés (5) versenyautó (10) versenysport (7) vészfékező rendszer (5) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (154) Volkswagen-csoport (47) Volkswagen Golf (24) Volkswagen Haszonjárművek (5) Volkswagen ID.3 (10) Volkswagen ID.4 (6) Volkswagen Passat (7) Volkswagen Polo (8) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (6) Volkswagen Transporter (5) VW (8) VW-csoport (5) What car? (10) WLTP (7) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása