Halálos baleset történt egy őz miatt

2022. 08. 15.

oz2.jpg

Augusztus első hétvégéje alátámasztotta, mennyire veszélyeztetik a járművezetők biztonságát az utakon feltűnő vadak. Akkor már javában tartott az őzek násza, és ez egy halálos balesetet is okozott.

Hetedikén, vasárnap este Nyírtelek közelében egy motorkerékpáros őzzel, majd egy személygépkocsival ütközött. A baleset következtében a motorkerékpárral közlekedő 37 éves debreceni férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

De azon a hétvégén egyedül Győr-Moson-Sopron megyében négy anyagi kárral végződő, úgynevezett vadelütéses balesethez is riasztották a rendőröket, mivel közeledik a szarvasnász időszaka is, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy az aszály miatt többet mozognak a vadak, mert keresik az itatóhelyeket.

oz3.png

A veszélyekkel tisztában vannak a rendőrök is, ezért a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának szakemberei a hétvége előtti pénteken a vadbalesetek szempontjából frekventált helyeken tartottak közúti ellenőrzést és felhívták az autósok figyelmét a vadveszélyre, emellett vadriasztó sípot osztogattak.

Sajnos vasárnap négy vadelütés is történt, és három őz elpusztult.

A hajnali órákban Rábacsécsény felől Enese irányába vezette gépkocsiját egy 44 éves lébényi sofőr, amikor az út jobb oldalán lévő füves árokból egy őz lépett az úttestre. A sofőr az ütközést fékezés ellenére sem tudta elkerülni, és az őzet elütötte.

Nem sokkal később a 85-ös számú főúton a 8-as kilométerszelvénynél az út bal oldaláról, bokros, füves területről egy őzbak ugrott egy 42 éves férfi által vezetett gépjármű elé.

oz4.png

Kora este pedig Jánossomorja határában autózott egy 30 éves osztrák lakos, amikor az út melletti füves területről egy őz ugrott neki a gépkocsijának.

És aznap megtörtént az első szarvasbaleset is. Egy 30 éves német férfi személygépkocsival Mosonmagyaróvár felől Csorna irányába ment, amikor Hanságliget külterületén az út melletti mezőgazdasági területről egy szarvas szaladt a járműve bal oldalának.

Tudni kell, hogy augusztus végétől október közepéig tart az erdő koronás urainak násza.

A Dráva-menti erdőségekben már augusztus 20. után hallani az első morcos mordulásokat, de északabbra csak napokkal, hetekkel később – utolsóként a Zemplénben – indul be a szarvasnász.

Ezért ezidőtájt az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon fokozottan számítani kell a gímszarvasok megjelenésére, amire rendszerint vadveszélyt jelző tábla is figyelmeztet.

A bőgés heteiben a szarvasok izgatottabbak, jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen kiszaladhatnak a közútra. Késő délutántól kora délelőttig jönnek-mennek, és októberben ahogy hűvösödik az időjárás, akár egész nap is mozgásban lehetnek.

A vadgázolások elkerülése érdekében az erdős környezetben vezető utakon mérsékeljük a sebességet, hogy csökkenjen a féktávolság. Ha pedig vadat látunk, érdemes lassítani, mert a vad viselkedése kiszámíthatatlan, megugrására, gyors, hirtelen irányváltására bármikor számítani lehet, és arra is, hogy egyszerre több állat is felbukkanhat.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr9217908079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (19) ABS (6) ADAC (14) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (21) akkumulátor töltés (5) alkatrész (7) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (109) Audi A1 (5) Audi A3 (11) Audi A3 Sportback (11) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (11) Audi Hungaria (6) Audi Q3 (11) Audi Q3 Sportback (7) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) Audi TT (5) autó (32) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (56) Bentley (6) benzin (6) benzines autó (6) benzinmotor (10) bírság (8) biztonság (11) biztonsági öv (6) biztonságos autó (5) biztosítás (13) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (25) Bogár (16) Bridgestone (17) Budapest (8) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (930) Continental (13) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (7) Cupra (10) Cupra Born (5) Cupra Formentor (5) Dacia (10) Das WeltAuto (140) Datahouse (15) dízel (18) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (8) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (9) elektromos (34) elektromos Audi (6) elektromos autó (90) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (17) Euro NCAP (22) év autója (6) fék (6) féktáv (6) FIAT (8) Ford (44) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (16) Goodyear (15) gumi (22) gumiabroncs (28) gumicsere (10) gumiteszt (11) gyalogos gázolás (5) Győr (6) gyorshajtás (15) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (11) hasznalt (6) használtautó (174) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (16) használtpiac (9) használt autó (149) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (12) hasznos (304) haszongépjármű (5) hátsókerék hatjás (5) hibrid (14) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (377) Honda (7) horrorkaraván (6) Hyundai (13) ID.BUZZ (6) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (8) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (16) kisszines (249) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (45) közlekedés (6) közlekedési baleset (13) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (5) kresz (5) KSH (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (6) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (17) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (19) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (20) MGE (11) Michelin (14) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (7) motorolaj (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (7) NCAP teszt (10) Németország (16) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (5) Nürburgring (7) nyaralás (9) nyaralás autóval (5) nyárigumi (13) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) Opel (35) összkerékhajtás (6) ötcsillagos minősítés (7) parkolási asszisztens (5) Peugeot (11) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (41) Porsche (37) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (14) Porsche Taycan (7) Renault (11) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (26) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (60) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) SEAT Cupra (5) SEAT Leon (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (132) Skoda Auto (14) Skoda Enyaq (10) Skoda Enyaq iV (14) Skoda Fabia (16) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (8) Skoda Octavia (45) Skoda Superb (21) sportautó (10) SUV (77) suv autó (7) Suzuki (25) szabálytalanság (5) szélvédő takarítás (6) személyautó (20) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (14) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) téligumi (15) téligumiteszt (6) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (6) tisztán elektromos (5) törésteszt (19) Toyota (20) Transporter (12) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (34) új autó (17) új modell (5) utazás (5) ütközés (9) üzemanyag (8) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (229) Volkswagen-csoport (109) Volkswagen Caddy (7) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (41) Volkswagen Haszonjárművek (7) Volkswagen ID (6) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Konszern (5) Volkswagen Passat (13) Volkswagen Polo (15) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (11) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) VW (10) VW-csoport (9) What car? (22) WLTP (17) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása