Használt kocsi egy új modell áráért

2022. 10. 31.

uj_autopiac_m_1.jpg

Januártól szeptember végéig a tavalyi azonos időszakhoz képest 4 százalékkal több, összesen 636 399 gépkocsi cserélt gazdát Magyarországon.

A használtpiac azért élénkül folyamatosan, mert a vásárlók keresik az alternatívát a hosszú kiszállítási idejű és drága új autókkal szemben, ráadásul a gyenge forint miatt a használtimport sem nyújt megoldást.

„A magasabb árkategóriájú autók esetében azt tapasztaljuk, hogy a vásárlók óvatosabbak lettek: amíg májusban szinte tesztvezetés nélkül aláírták az adás-vételi szerződést, addig szeptemberben az autóvásárlással kapcsolatos döntés meghozatal több hétig is eltarthat. Nehezítő tényező, hogy jelentősen emelkedtek a kamatok, így egyre többen döntenek készpénzes vásárlás mellett” – mondja Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója.

A hezitálás oka a gépkocsik folyamatos drágulása: a lélektani határnak számító 1 millió forint alatt szinte már nincs is autó a piacon, és nem könnyű minőségi darabot találni a legnépszerűbbnek számító 3-5 millió forintos értékhatárban sem.

„Az év vége felé fellendülést várunk a használt piactól, egyrészt azért, mert a cégek többnyire az év végén vesznek autót, másrészt pedig azért, mert az új évben tovább nőhetnek az árak, így, ha időben döntenek a magánszemélyek, akkor még kedvezőbben vásárolhatnak” – tette hozzá Tóth Péter.

Az új autók importjának említett korlátai miatt tovább öregszik a magyar járműállomány, amelynek kora az első félév végén elérte a 15,2 évet. Nem is csoda, hogy a piacon az a helyzet, hogy az átírások 75 százaléka 10 évnél idősebb gépkocsikra vonatkozik. A fiatalabb használt kocsikért pedig sok esetben megadják az új modellek árát is.

Az év első kilenc hónapjában a magyarok 28 százalékban alsó-középkategóriás autót vettek, 22 százalékban kisautót vásároltak, de keresettek voltak a felső-középkategóriájú modellek, az egyterűek és az SUV-ok is.

A magyar használtautó-piac kedvenc modelljei

I.-IX. hó, darab

1

OPEL ASTRA

35810

2

SUZUKI SWIFT

28726

3

FORD FOCUS

17447

4

VOLKSWAGEN GOLF

17005

5

VOLKSWAGEN PASSAT

16344

6

BMW SERIES 3

15894

7

OPEL CORSA

13875

8

ŠKODA OCTAVIA

11919

9

VOLKSWAGEN POLO

10255

10

BMW SERIES 5

10085

11

AUDI A4

9545

12

RENAULT MEGANE

9033

13

ŠKODA FABIA

8830

14

FORD MONDEO

8746

15

FIAT PUNTO

7674

16

AUDI A6

7669

17

MERCEDES E-CLASS

7081

18

PEUGEOT 206

7046

19

RENAULT CLIO

6918

20

TOYOTA YARIS

6752

Forrás: DataHouse

Szeptember végéig tavalyelőtt 70 671, az elmúlt évben 76 915, idén pedig 77 288 kishaszonjármű cserélt gazdát, de ez utóbbiak közül 52 193 darab, vagyis a forgalom több mint 67 százaléka 2013 előtt készült.

A használtpiac legkapósabb kishaszonjármű márkái, I.-IX. hó, darab

1

FORD

12892

2

FIAT

9338

3

RENAULT

7672

4

VOLKSWAGEN

7670

5

PEUGEOT

6932

6

CITROEN

5953

7

OPEL

4908

8

MERCEDES

4838

9

TOYOTA

3014

10

IVECO

2980

Forrás: Datahouse

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr817962678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (23) ABS (6) ADAC (16) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (22) akkumulátor töltés (5) alkatrész (8) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (114) Audi A1 (5) Audi A3 (12) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (11) Audi Hungaria (7) Audi Q3 (11) Audi Q3 Sportback (7) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) Audi TT (6) Audi TT Coupé (5) autó (32) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (56) Bentley (6) benzin (6) benzines autó (6) benzinmotor (11) bírság (8) biztonság (11) biztonsági öv (6) biztonságos autó (5) biztosítás (13) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (25) Bogár (16) Bridgestone (17) Budapest (8) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (951) Continental (15) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (7) Cupra (10) Cupra Born (5) Cupra Formentor (5) Dacia (10) Das WeltAuto (142) Datahouse (17) dízel (18) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (10) e-tron (11) Egyesült Államok (7) Egyesült Királyság (9) elektromos (38) elektromos Audi (6) elektromos autó (94) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (17) Euro NCAP (22) év autója (6) fék (6) féktáv (6) FIAT (8) Ford (45) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (17) Goodyear (18) gumi (24) gumiabroncs (29) gumicsere (12) gumiteszt (12) gyalogos gázolás (5) Győr (7) gyorshajtás (15) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (12) hasznalt (7) használt (5) Használtautó (20) használtautó (177) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (16) használtpiac (10) használt autó (153) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (12) hasznos (309) haszongépjármű (5) hátsókerék hatjás (5) hibrid (14) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (387) Honda (8) horrorkaraván (6) Hyundai (14) ID.BUZZ (7) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (12) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (8) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (17) kisszines (255) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (45) közlekedés (6) közlekedési baleset (13) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (5) KSH (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (6) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (17) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (21) MGE (11) Michelin (17) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (7) motorolaj (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (10) NCAP teszt (13) Németország (17) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (6) Nürburgring (7) nyaralás (9) nyaralás autóval (5) nyárigumi (13) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) Opel (36) összkerékhajtás (6) ötcsillagos minősítés (9) parkolási asszisztens (5) Peugeot (11) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (41) Porsche (38) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (14) Porsche Taycan (7) Renault (12) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (27) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (60) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (8) SEAT Cupra (5) SEAT Leon (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (135) Skoda Auto (14) Skoda Enyaq (11) Skoda Enyaq iV (15) Skoda Fabia (17) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (9) Skoda Octavia (46) Skoda Superb (21) sportautó (10) SUV (82) suv autó (7) Suzuki (28) szabálytalanság (6) szélvédő takarítás (6) személyautó (22) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (14) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) tél (5) téligumi (19) téligumiteszt (8) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (5) törésteszt (21) Toyota (21) Transporter (12) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (35) új autó (18) új modell (5) utazás (5) ütközés (9) üzemanyag (8) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (238) Volkswagen-csoport (115) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (44) Volkswagen Haszonjárművek (7) Volkswagen ID (7) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen Konszern (5) Volkswagen Passat (14) Volkswagen Polo (16) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (11) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (9) What car? (23) WLTP (17) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása