A kínai márkák hatása a használtpiacra

Az idei év két okból is kiemelkedő a Das WeltAuto életében: negyedszázada kezdte meg tevékenységét, valamint a hálózat egyik tagja júniusban adta át a 175 ezredik használt autót új tulajdonosának.
Ezúttal a magántulajdonban lévő vállalkozások közül az egyik legeredményesebb használtautó értékesítő, a 180 munkavállalót foglalkoztató Spirit Auto Kft. ügyvezető igazgatója, Kláb Tamás mutatja be a céget, amely rövid idő alatt ért el kimagasló eredményeket, és amely új- és használtautó értékesítés valamint a flottakezelés mellett a Volkswagen konszern márkáinak teljes körű szervizével, karosszériajavítással és fényezővel is rendelkezik.

„Az első telephelyünket 2017 januárjában vásároltuk meg Kaposváron, ahol a helyi Volkswagen és Škoda kereskedés eladóvá vált, és a kaposvári születésű üzlettársam felvetette, hogy több okból is optimális lenne megvásárolni a telephelyet” – emlékszik a kezdetekre Kláb Tamás, hozzáfűzve, hogy akkor már volt egy flottakezelő cégük, és úgy vélték, növelné a profitabilitást, ha a cégcsoport magánál, vagyis „házon belül” vásárolná, és szervizelné az autókat.
Az üzlet egy év tárgyalás után létrejött, aztán egy év múlva a zalaegerszegi Volkswagen kereskedéssel bővítették a csoportot, de mindig az volt a céljuk, hogy Budapesten is megvessék a lábukat.
Folyamatosan egyeztetéseket folytattak egy kereskedéssel, amellyel növelni akarták a portfóliót, de közel 6 évig tartott a tárgyalások, amíg az elmúlt év januárjában a külső Üllői úton lévő Spirit Auto Ferihegy is csatlakozott a cégcsoporthoz.

Amint Kláb Tamás kiemelte, Ferihegyen azóta már elindultak a Volkswagen Haszonjárművek márkával; tervezik a Škoda új modelljeinek értékesítését is az eddigi márkaszerviz mellé, és másfél év alatt megduplázták a szerviz, valamint a karosszéria műhely árbevételét, emellett az értékesítési számok is javulnak, és mindezzel párhuzamosan bővítették a csapatot
A Spirit Auto kapcsolata a Das WeltAutóval 2017-ben kezdődött, mert a megvásárolt kaposvári cég már a Das WeltAuto partner volt. Hasonló volt a helyzet a budapesti egységgel is, és miután választékot és volument is fejlesztettek, jelenleg több mint 200 használt gépkocsit kínálnak a három telephelyen.

„Évente átlagosan 400 használt autót értékesítünk, de idén meg kell elégednünk kisebb teljesítménnyel” – mondta az ügyvezető igazgató, majd felvázolta az üzleti hátteret.
„Először is tudni kell, hogy a használt autók mindig is népszerűek voltak, mert magánszemélyek az újautó forgalom csupán mintegy 35 százalékát veszik meg, a többi autó gazdálkodó szervezetek tulajdonába kerül.”
A magánszemélyek tehát jellemzően használt kocsit vesznek, és azok közül is többnyire a 3 millió forint körüli modelleket, így az ebbe az árkategóriába tartozó használtkocsik teszik ki a piac jelentős részét. De ezek már koros, tizenéves modellek.
„Nálunk viszont jellemzően az 1-5 éves autókból áll a kínálat, és ez a stratégia évekig jól is működött, de a Covid óta egymást követik a kihívások.
Volt ugye a Covid-járvány, aztán az autókba való chipekkel volt szállítási probléma, tehát alapjáraton ment a gyártás. Így nem volt elég új autó Európában, és emiatt elszálltak mind az új, mind a használt autók árai.”
Kláb Tamás ugyanakkor kiemelte, hogy a közelmúltban elég komoly árkorrekció tapasztalható: 15-20 százalékot estek az újautó-árak, ennek megfelelően az 1-4 éves használt autók árai is legalább 15 százalékot estek.
Ennek oka, egyrészt az, hogy az elmúlt másfél évben a kínai márkák elözönlötték az Európai Uniót, áraikkal lenyomják az európai újautó-árakat, és ez továbbgyűrűzik a használtak piacára” – sorolta Kláb Tamás, kiemelve, hogy Európa-szerte erős az újautó piaci kínálat, mindenki eladni akar, így esnek a használt árak is, és miután a forint árfolyama erősödött a választásokat követően, használt importőrök könnyebben tudják felvásárolni az 5-15 ezer eurós, öreg modelleket, ami tovább emeli a magyar személyautó állomány átlagos korát.
Az európai túlkínálat miatt az 1-2 éves használt autók helyett a vásárlók így új autókat fognak venni, mert sok esetben jár hozzá kamatmentes finanszírozás, ingyen Casco, szerviz-csomag, 6 év garancia, tehát arra késztetik a vásárlókat, hogy a fiatal használtkocsik helyett vegyenek valamilyen új európai vagy kínai modellt.



A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.