Európában továbbra is keresettek a kombik

Európában továbbra is keresettek a kombik

Jóllehet a SUV-modellek változatlanul vezetik a világpiacot, úgy néz ki, hogy a kombik sem hagyják magukat, legalábbis Európában. Az év első kilenc hónapjában 16 olyan modellt kínáltak földrészünkön, amely kombi kivitele tette ki a modell forgalmának 50-90 százalékát. A Das WeltAuto honlapon…

Németország kedvenc modelljei nem szedánok

Németország kedvenc modelljei nem szedánok

A német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) adatai szerint a mellékelt listán szereplő modellekből helyeztek forgalomba a legtöbbet az első félév során, és várhatóan ezek uralják a használtautó importot néhány év múlva. A figyelmes szemlélő számára több okból is…

Októberig több használtkocsit adott el a Wolf Autó, mint tavaly

Októberig több használtkocsit adott el a Wolf Autó, mint tavaly

„Szeptember végéig több használt gépkocsit adtunk el, mint az egész tavalyi évben – mondta el blogunknak Wilcsek Róbert, a székesfehérvári Wolf Autó Kft. használtautó-értékesítője. – Olyannyira, hogy még a tavaszi kijárási korlátozások sem érintették jelentősen kedvezőtlenül a céget. Így a tavalyi…

Skoda Octavia az év autója az Auto Expressnél

Skoda Octavia az év autója az Auto Expressnél

Az Auto Express szerint a Škoda Octavia az év (új) autója. A cseh márka többször szerepel a kategóriagyőztesek listáján, egy-egy SEAT, Volkswagen és Porsche mellett. A brit magazin kihirdette az általa kiválasztott legjobb autók listáját, méghozzá az új modellekét, miután a What Car? a közelmúltban…

Ezek az év használtautói a britek szerint

Ezek az év használtautói a britek szerint

What car? magazin idén is kiosztotta a Used Car of the Year díjakat, és a 19 kategóriából kilencben a Volkswagen-konszern valamelyik modellje lett az év használtautója. A brit használtpiac talán sosem pörgött ennyire. Sokan ugyanis annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány közepette minél inkább…

Ezek Európa kedvenc modelljei

Ezek Európa kedvenc modelljei

Ahogyan a mellékelt táblázat mutatja, a legnagyobb számban elkelt modellek augusztusi toplistáját a Volkswagen Golf vezeti, de a tíz legkapósabb modell között szerepel a Škoda Octavia, valamint a VW Polo is. Augusztusban 18 százalékkal kevesebb, csaknem 770 ezer új személyautó talált gazdára az…

Bemutatkozott a VW ID.4, az e-SUV

Bemutatkozott a VW ID.4, az e-SUV

Gyakorlatilag a világ összes portálján megjelent a Volkswagen elektromos újdonságának ismertetése, tehát ami a marketinget illeti, Wolfsburg elégedett lehet. A brit Autocar már meg is előlegezte, hogy az ID.3-nál népszerűbb lesz az ID.4, az amerikai Autoblog pedig így válaszolta meg a kérdést, hogy…

Kiváló eredményeket ért el a Škoda a What car? szavazásán

Kiváló eredményeket ért el a Škoda a What car? szavazásán

A britek szerint a kisautók között a legjobb vételnek a Škoda Citigo, a Toyota Aygo, valamint a Citigo testvére, a Volkswagen Up! bizonyult az elmúlt évek tapasztalatai alapján. ITT pedig megnézhetik, melyik három modell végzett a lista végén. A What car? magazin idei felmérésén 13 ezer…

A tíz legjobb kiskategóriás SUV-ból öt a VW-csoporthoz tartozik

A tíz legjobb kiskategóriás SUV-ból öt a VW-csoporthoz tartozik

Az már valami, ha egy összevetésben az az eredmény születik, hogy a tíz legjobb modell fele egyetlen konszerntől, ebben az esetben a Volkswagen-csoporttól származik. A brit What car? magazin arra volt kíváncsi, hogy a kiskategóriás SUV-modellek közül melyek a legjobbak. A vizsgálódás és a tesztelés…

Kategóriák

abroncs (6) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (10) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (62) Audi A3 (5) Audi e-tron (7) Audi Q3 (7) autó (23) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (8) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (5) autó biztosítás (5) baleset (27) benzines autó (6) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (15) Bridgestone (6) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (678) családi autó (7) csalás (6) csúszós út (6) CUPRA (5) Cupra (5) Das WeltAuto (114) dízel (14) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (6) elektromos Audi (6) elektromos autó (48) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (7) Ford (18) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (14) Goodyear (5) gumi (10) gumiabroncs (16) gumicsere (8) gumiteszt (6) gyorshajtás (9) halálos baleset (9) halálos közlekedési baleset (9) hasznalt (6) használtautó (149) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (8) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (9) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (247) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (240) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (11) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (192) kombi (9) koronavírus (26) közlekedés (6) közlekedési baleset (8) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (5) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (8) Michelin (5) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (6) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (5) Octavia (8) Opel (15) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (17) Porsche (23) Porsche Hungaria (11) Renault (5) rendőrség (7) SEAT (35) SEAT Arona (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (71) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (7) Skoda Octavia (18) Skoda Superb (9) sportautó (5) SUV (35) suv autó (7) Suzuki (11) személyautó (10) személygépjármű (9) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (10) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (8) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (23) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (129) Volkswagen-csoport (30) Volkswagen Golf (16) Volkswagen Passat (5) Volkswagen Polo (5) VW (5) What car? (6) WLTP (5) Wolfsburg (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása