Ötödével több használtkocsit adott el Porsche Inter Auto Hungaria

Ötödével több használtkocsit adott el Porsche Inter Auto Hungaria

„A kijárási korlátozások feloldása után mérsékelt forgalomra számítottunk, azonban óriási érdeklődést tapasztaltunk, olyannyira, hogy július 31-ig összesen 1255 saját tulajdonú autót adtunk el, 22 százalékkal többet a tavalyi első hét hónapban értékesített 1031-nél. Az idén eladott gépkocsik átlagos…

Ha elönti a víz az utakat, csak bizonyos helyzetekben fizet a biztosító

Ha elönti a víz az utakat, csak bizonyos helyzetekben fizet a biztosító

Az elmúlt napokban lehullott esőzés során sok autónak akadt gondja az utakat, a garázsokat ellepő mély vízzel. Az ilyen esetekkel kapcsolatban megkérdeztük a Magyar Biztosítók Szövetségét (MABISZ), amely a következőket közölte blogunkkal: „Ha a gépkocsit álló helyzetben elönti a víz – mondjuk egy…

Tudta, hogy ezt is fedezi a kötelező?

Tudta, hogy ezt is fedezi a kötelező?

Még mindig több mint egymillió autónak esik január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója. Az év végi váltási időszakban idén 100-110 ezer szerződésváltást várnak a szakértők. Mi pedig utána néztünk, mit is fedez a kgfb? A járművekkel szállított tárgyak Kevesen…

Ez a teendő a vadgázolás után

Ez a teendő a vadgázolás után

A nyár derekától az ősz derekáig óvatosabban kell vezetni erdő-mező mentén, mert augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, szeptemberben pedig a szarvasok násza kezdődik. Nemrégiben megírtuk, hogyan kerülhetjük el az őzekkel való ütközést, most pedig nézzük, mit tegyünk, ha elütöttünk egy…

Összetörték az idősödő autóját? Készítse elő a pénztárcáját.

Összetörték az idősödő autóját? Készítse elő a pénztárcáját.

Valakinek beleszaladtak a 7 éves autójába, de az a biztosító, amellyel a vétkes megkötötte a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, nem fizette ki a teljes kárösszeget, hanem valami "avultatással" számolt. Az avultatással kapcsolatban a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az alábbi…

Nyaralás autóval

Nyaralás autóval

Sokan szeretnek akár kétezer kilométerre is autóval menni, mert számukra az utazás élmény, és gyakran el lehet csavarogni az autópályáktól távoli helyekre. Az ilyen csavargó nyaralás azonban nagy igénybevételt jelenthet a kocsi számára, hiszen autóink többnyire legfeljebb…

Télre való: kiegészítő autós biztosítás

Télre való: kiegészítő autós biztosítás

A síszezon derekán járunk, és sok kellemetlenséget okozhat, ha autónk éppen a hegyekben robban le. Lakóhelyünktől távol szervizt találni nem egyszerű feladat, nem is beszélve a felmerülő költségekről, illetve az utazás folytatásáról. Ilyen helyzetekben nyújthat segítséget az utasbiztosítások mellé…

Az autó hány éves koráig érdemes Cascót kötni?

Az autó hány éves koráig érdemes Cascót kötni?

Szakértők szerint ez nem annyira a jármű életkorától, mint inkább aktuális értékétől függhet, vagy például attól, hogy a későbbi eladásra számítva folyamatosan szakszervizben javíttatjuk-e a kocsinkat és vezetjük-e a szervizkönyvet. A casco és a gépkocsi dokumentálható élettörténete ugyanis…

Halálos lehet egy idős autó

Halálos lehet egy idős autó

Amikor idős autóval járunk, sajnos sok mindent kockáztatunk. Egy Svédországban készült autó töréstesztjén láthatjuk, hogy mit is pontosan. A Folksam biztosítótársaság vett egy 2003-as, illetve egy 2004-es rozsdás idős autót, és megnézte, hogyan teljesítenek a szokványos törésteszten. Az eredmény…

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (9) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (58) Audi A3 (5) Audi e-tron (6) Audi Q3 (5) autó (23) autóimport (6) autópálya (6) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (26) benzines autó (5) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (14) Budapest (5) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (655) családi autó (6) csalás (6) csúszós út (6) Cupra (5) CUPRA (5) Das WeltAuto (110) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (5) elektromos Audi (6) elektromos autó (46) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (5) Ford (16) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (13) gumi (8) gumiabroncs (16) gumicsere (7) gumiteszt (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (8) halálos közlekedési baleset (8) hasznalt (6) használtautó (144) Használtautó (12) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (12) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (8) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (243) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (225) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (10) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (187) kombi (6) koronavírus (23) közlekedés (6) közlekedési baleset (7) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (5) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (6) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (5) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) Octavia (8) Opel (13) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (15) Porsche (21) Porsche Hungaria (10) rendőrség (7) SEAT (28) Skoda (63) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (6) Skoda Octavia (13) Skoda Superb (8) sportautó (5) SUV (28) suv autó (7) Suzuki (10) személyautó (9) személygépjármű (8) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (8) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (7) Transporter (8) TSI (9) tudta (9) újautó (20) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (118) Volkswagen-csoport (28) Volkswagen Golf (10) VW (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő