Ilyen lesz a Volkswagen ID. LIFE

Ilyen lesz a Volkswagen ID. LIFE

  A tervezettnél két évvel korábban léphet piacra az Accelerate stratégia révén a Volkswagen teljesen elektromos kiskocsija, amelynek koncepciókivitelét a müncheni nemzetközi autószalonon mutatták be. A Volkswagen úgy döntött, hogy felgyorsítja átállást az elektromos hajtásra az Accelerate…

Klasszikus Volkswagen elektromos meghajtással

Klasszikus Volkswagen elektromos meghajtással

Jelentős átalakuláson ment keresztül a képen látható 1966-os Volkswagen T1 Samba busz, ami nem a véletlen műve. Az eClassics nevű cég ugyanis a Volkswagennel karöltve nemcsak felújította, hanem a 43 lóerős, léghűtéses boxermotort 82 lovas, 212 newtonméteres forgatónyomatékú villanymotorra is…

Érkeznek az elektromos- és a hibrid autók

Érkeznek az elektromos- és a hibrid autók

Idén több mint 38 ezer új autót – köztük 1066 elektromos Volkswagent – értékesített a piacvezető járműkereskedelmi cég, a Porsche Hungaria Kft., amely komoly beruházásokat tervez a jövő évre. Lehetett volna többet is, azonban a gépkocsik károsanyag-kibocsátásnak és üzemanyag-fogyasztásának…

Abszolút pályacsúcsot állított fel Goodwoodban a VW ID. R

Abszolút pályacsúcsot állított fel Goodwoodban a VW ID. R

"Micsoda idő és micsoda technológia!" – kiáltott fel lelkesülten a kommentátor a mellékelt videónkon, amikor abszolút rekordot állított fel a goodwoodi sebességünnep, a Goodwood Festival of Speed alkalmával a Volkswagen elektromos versenyautója, az ID.R. Az „abszolút rekord” ez esetben azt…

Gyorstöltőket adtak át az OMV bábolnai benzinkútján

Gyorstöltőket adtak át az OMV bábolnai benzinkútján

Alaposan megkönnyíti a villanyautósok dolgát, hogy Bábolna mellett, az M1-es autópálya OMV-kúton megkezdte a tesztüzemet Kelet-Európa első villámtöltője, amely a lemerült akkumulátorokat 30-40 perc alatt 80 százalékos szintre képes tölteni. A HPC (high power charger – nagy…

Ismét rekordot döntött a VW ID.R

Ismét rekordot döntött a VW ID.R

Több mint 40 másodperccel döntötte meg a Romain Dumas vezette VW ID.R az eddigi elektromosautó rekordot, így a Nürburgring-Nordschleife körön 6 perc 5,336 másodperc alatt száguldott végig. Videónkon jól hallható, az összesen 680 lóerős két villanymotor visítása, hiszen nem kis…

Amatőrök „töréstesztje” a Nürburgringen

Amatőrök „töréstesztje” a Nürburgringen

Emlékezetes, hogy tavaly nyáron megdöntötte az elektromos autók a Pikes Peak pályacsúcsát a Volkswagen I.D. R, amellyel idén új rekord felállítását tervezik a Nürburgring-Nordschleifén. Ott, ahol sok amatőr is kipróbálhatja, mit tud a verda, ám az igyekezetnek gyakran súlyos töréskár a vége. A…

Shanghaiban debütált az ID.ROOMZZ

Shanghaiban debütált az ID.ROOMZZ

A Volkswagen április 15-én leplezte le az ID. járműcsalád legújabb tagját, az ID.ROOMZZ modellt az Auto Shanghai előestéjén tartott „Brand SUV Night” bemutatón. A variálható all-rounder autó egy zero-emissziós SUV az ötméteres kategóriából, mely megfelel mind a családi, mind…

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (23) ABS (6) ADAC (16) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (22) akkumulátor töltés (5) alkatrész (8) arany kormánykerék (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (114) Audi A1 (5) Audi A3 (12) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (11) Audi Hungaria (7) Audi Q3 (11) Audi Q3 Sportback (7) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) Audi TT (6) Audi TT Coupé (5) autó (32) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (16) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (5) baleset (56) Bentley (6) benzin (6) benzines autó (6) benzinmotor (11) bírság (8) biztonság (11) biztonsági öv (6) biztonságos autó (5) biztosítás (13) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (25) Bogár (16) Bridgestone (17) Budapest (8) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (951) Continental (15) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (7) Cupra (10) Cupra Born (5) Cupra Formentor (5) Dacia (10) Das WeltAuto (142) Datahouse (17) dízel (18) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (8) Dunlop (10) e-tron (11) Egyesült Államok (7) Egyesült Királyság (9) elektromos (38) elektromos Audi (6) elektromos autó (94) elektromos autózás (13) elektromos motor (13) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (17) Euro NCAP (22) év autója (6) fék (6) féktáv (6) FIAT (8) Ford (45) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (17) Goodyear (18) gumi (24) gumiabroncs (29) gumicsere (12) gumiteszt (12) gyalogos gázolás (5) Győr (7) gyorshajtás (15) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (19) halálos közlekedési baleset (17) Hankook (12) hasznalt (7) használt (5) Használtautó (20) használtautó (177) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (16) használtpiac (10) használt autó (153) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (12) hasznos (309) haszongépjármű (5) hátsókerék hatjás (5) hibrid (14) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (387) Honda (8) horrorkaraván (6) Hyundai (14) ID.BUZZ (7) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (12) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (9) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (8) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (17) kisszines (255) köd (5) ködlámpa (5) kombi (15) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (45) közlekedés (6) közlekedési baleset (13) Központi Statisztikai Hivatal (8) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (5) KSH (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (6) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (17) Magyar Közút Zrt. (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (21) MGE (11) Michelin (17) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) motor (12) motorkerékpár (7) motorolaj (5) Multivan (7) NAV (16) NCAP (10) NCAP teszt (13) Németország (17) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (6) Nürburgring (7) nyaralás (9) nyaralás autóval (5) nyárigumi (13) nyárigumiteszt (6) Octavia (12) Opel (36) összkerékhajtás (6) ötcsillagos minősítés (9) parkolási asszisztens (5) Peugeot (11) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (41) Porsche (38) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (14) Porsche Taycan (7) Renault (12) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (27) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (60) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (8) SEAT Cupra (5) SEAT Leon (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (135) Skoda Auto (14) Skoda Enyaq (11) Skoda Enyaq iV (15) Skoda Fabia (17) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (9) Skoda Octavia (46) Skoda Superb (21) sportautó (10) SUV (82) suv autó (7) Suzuki (28) szabálytalanság (6) szélvédő takarítás (6) személyautó (22) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (14) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (6) technológia (14) teherautó (6) tél (5) téligumi (19) téligumiteszt (8) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (5) törésteszt (21) Toyota (21) Transporter (12) Travel Assist (7) TSI (11) tudta (9) újautó (35) új autó (18) új modell (5) utazás (5) ütközés (9) üzemanyag (8) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (238) Volkswagen-csoport (115) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (44) Volkswagen Haszonjárművek (7) Volkswagen ID (7) Volkswagen ID.3 (15) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen Konszern (5) Volkswagen Passat (14) Volkswagen Polo (16) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Taigo (5) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (11) Volkswagen Up! (5) Volvo (6) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (9) What car? (23) WLTP (17) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása