Tavaly második éve nőtt a személyi sérüléses balesetek száma

Tavaly második éve nőtt a személyi sérüléses balesetek száma

Van egy jó hírünk: az elmúlt két évben csökkent az ittasan okozott személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek százalékos aránya. A 2020-as 9,9 százalékról tavaly előtt 8,6, az elmúlt évben pedig 9,0 százalékra csökkent az arányuk. Rossz hír azonban, hogy ebben a két évben nőtt a személyi…

Húsvétkor is nőtt a balesetek száma

Húsvétkor is nőtt a balesetek száma

Az Európai Bizottság közzétette az előzetes adatokat a tavaly közúti balesetben elhunytak számáról. Eszerint az Európai Unió tagországai útjain 2021-ben a megelőző évhez képest 5 százalékkal több, összesen 19 800 ember vesztette az életét közúti közlekedési balesetben. Ugyanakkor a pandémia előtti…

Drogos vezető miatt meghalt egy nő

Drogos vezető miatt meghalt egy nő

A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását annak a húszéves őrbottyáni fiatalembernek, aki halálos balesetet okozott Csomádon, március harmadik vasárnapján. A rendőrség a megmondhatója, hogy nemcsak az ittas vezetés okoz gondot az útjainkon, hanem a drogos autóvezetők is. A…

Fekete hét november végén – rengeteg baleset történt

Fekete hét november végén – rengeteg baleset történt

Nyolcan haltak meg közlekedési baleset miatt november utolsó hetében. Szakértők szerint a rossz látási viszonyok miatt ugrott meg a halálos balesetek száma a korábbiakhoz képest. Az év 47. hetében 1244 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására. Ezek közül 189 baleset járt könnyű és…

Egy hét alatt 17 haláleset az utakon

Egy hét alatt 17 haláleset az utakon

Szeptember végéig jelentősen több halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, mint az elmúlt év első kilenc hónapja alatt: csaknem hatvannal emelkedett az elhunytak száma.  Október utolsó előtti hetében 12 balesetben 17-en haltak meg a magyar utakon. Összesen 1263 közúti közlekedési baleset…

Szörnyű augusztus: 50 haláleset az utakon

Szörnyű augusztus: 50 haláleset az utakon

  A rendőrség kimutatása szerint az év háromnegyedében hetente 800-1100 közlekedési baleset történik, de az idei nyáron a baleseti számok felkúsztak az 1300-1400-as tartományba. Ráadásul augusztus négy hete alatt ötvenen haltak meg az utakon. Első hét Összesen 1376 közúti közlekedési balesetet…

Egy hét alatt heten haltak meg az utakon

Egy hét alatt heten haltak meg az utakon

  Az év 26. hetén, június és július fordulóján szokatlanul sok, 1395 közúti balesetet regisztrált a rendőrség, amelyekben heten vesztették életüket. Összehasonlításként, a legbékésebb hónapokban hetente 800-900 baleset történik. Ezúttal a balesetet okozók fiatal kora is figyelemre méltó. Vannak,…

A román és bolgár utak a legveszélyesebbek

A román és bolgár utak a legveszélyesebbek

A világjárvány kitörése előtti tíz évben folyamatosan csökkent a közlekedési baleset miatt elhunytak száma az Egyesült Királyság nélküli 27 EU-tagországban. A közúti halálesetek száma a lakossághoz viszonyítva Svédországban és Írországban a legalacsonyabb, míg Romániában és Bulgáriában a…

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (25) ABS (6) ADAC (17) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (23) akkumulátor töltés (5) alkatrész (8) Amarok (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átverés (19) Audi (125) Audi A1 (5) Audi A3 (12) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (11) Audi A6 (7) Audi e-tron (13) Audi Hungaria (11) Audi Q3 (14) Audi Q3 Sportback (9) Audi Q7 (5) Audi Q8 (9) Audi RS (5) Audi TT (7) Audi TT Coupé (6) Audi TT Roadster (5) autó (32) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (14) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (18) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (7) baleset (58) Bentley (7) benzin (6) benzines autó (6) benzinmotor (11) bírság (8) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (25) Bogár (16) Bridgestone (18) Budapest (9) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (997) CO2 (5) Continental (16) crossover (8) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (10) CUPRA (9) Cupra Born (7) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (147) Das Weltauto Centrum (6) Datahouse (23) dízel (18) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (8) dugó (5) Dunlop (10) DWA (6) e-autó (5) e-tron (12) Egyesült Államok (7) Egyesült Királyság (9) elektromos (52) elektromos Audi (7) elektromos autó (110) elektromos autózás (13) elektromos motor (15) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (18) Euro NCAP (25) EURO NCAP (5) év autója (7) Fabia (5) fék (6) féktáv (7) FIAT (9) Ford (49) Ford Focus (6) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (17) Goodyear (19) gumi (27) gumiabroncs (30) gumicsere (12) gumiteszt (13) gyalogos gázolás (5) Győr (12) gyorshajtás (17) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (20) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (14) használt (10) hasznalt (7) Használtautó (20) használtautó (185) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (19) használtpiac (11) használt autó (160) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (16) használt személyautó (5) hasznos (316) haszongépjármű (6) Haszonjárművek (5) hatótáv (7) hátsókerék hatjás (6) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (412) Honda (8) horrorkaraván (6) Hyundai (14) ID. (5) ID.BUZZ (11) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (5) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) KIA (16) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (22) kishaszonjármű forgalomba helyezés (5) kisszines (269) köd (5) ködlámpa (5) kombi (16) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (47) közlekedés (8) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (15) Központi Statisztikai Hivatal (9) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (5) KSH (6) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (5) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (17) Magyar Közút Zrt. (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (22) MGE (11) Michelin (18) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (7) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (12) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (17) NCAP (12) NCAP teszt (16) Németország (19) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (7) nyaralás (9) nyaralás autóval (5) nyárigumi (14) nyárigumiteszt (7) Octavia (13) old timer autó (5) Opel (41) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Peugeot (11) piaci statisztika (8) pick-up (5) Pikes Peak (8) Pirelli (5) plug-in hibrid (43) Porsche (39) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (17) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (29) rendszám (6) sávtartó asszisztens (7) SEAT (60) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (8) SEAT Cupra (6) SEAT Leon (6) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (148) Skoda Auto (17) Skoda Enyaq (14) Skoda Enyaq iV (17) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (9) Skoda Karoq (5) Skoda Kodiaq (10) Skoda Octavia (54) Skoda Superb (23) sportautó (11) SUV (90) suv autó (7) Suzuki (30) szabálytalanság (6) szélvédő (5) szélvédő takarítás (7) személyautó (22) személyautó-állomány (5) személygépjármű (16) szén-dioxid kibocsátás (15) szerviz (6) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (7) technológia (14) teherautó (6) tél (8) téligumi (20) téligumiteszt (8) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (5) törésteszt (22) Tóth Péter (6) Toyota (22) Transporter (13) Travel Assist (8) TSI (11) tudta (9) újautó (35) új autó (20) új modell (5) utazás (5) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (9) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (261) Volkswagen-csoport (136) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (48) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (10) Volkswagen ID.3 (16) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.Buzz (5) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (17) Volkswagen Polo (16) Volkswagen T-Roc (7) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (11) Volkswagen Touran (6) Volkswagen Transporter (12) Volkswagen Up! (5) Volvo (7) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (9) What car? (24) WLTP (22) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása