Újabb érthetetlen halálos közlekedési balesetek történtek

Újabb érthetetlen halálos közlekedési balesetek történtek

Október végéig 115-tel kevesebben vesztették életüket közlekedési balesetben, mint az elmúlt év azonos időszakában. Aztán következett a november 9-vel kezdődő hét, amikor 11 balesetben 12 ember vesztette életét. Ha végignézzük a történteket, egyszerűen nem találunk magyarázatot. Az elmúlt öt év…

Megint érthetetlenül sok a halálos baleset

Megint érthetetlenül sok a halálos baleset

Még alig köszöntött be az ősz, máris jelentősen megugrott a halálos közlekedési balesetek száma szeptember második és harmadik hetében. Mi lesz, ha megérkezik a novemberi köd? Csak nemrégiben írtuk örömmel, hogy augusztus végéig – a tavalyi azonos időszakhoz képest – negyedével kevesebben…

Negyedével kevesebb halálos baleset

Negyedével kevesebb halálos baleset

Nőtt a gyorshajtás aránya a baleseti okok közt Augusztus végéig 240 halálos kimenetelű baleset történt, ami 24,3 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakának 317 halálos balesetéhez képest. Ezekben a balesetekben tavaly 358-an haltak meg, idén 96-tal kevesebben vesztették életüket…

Romániában és Bulgáriában haltak meg legtöbben az utakon, de Horvátországban is aggasztó a helyzet

Romániában és Bulgáriában haltak meg legtöbben az utakon, de Horvátországban is aggasztó a helyzet

  Folyamatosan csökken a halálos balesetek száma az Európai Unió 27 tagországában, hazánk azonban még sokat javíthatna, legalábbis két éve még így volt. Az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat kissé a dolgok mögött jár, hiszen csak idén adta ki a 2018-ra vonatkozó baleseti…

BalatonHelp app és mentőgyűrű

BalatonHelp app és mentőgyűrű

A Balaton nem túl mély például egy óceánhoz képest, főleg a déli parton sekély, de azért van haragos arca is. Az észak-nyugatról érkező viharok olykor egyik pillanatról a másikra csapnak le a tóra, és akkor a víz fehér hullámtajtékot vető haragoszöld szörnnyé válik. De szép időben is veszély…

Riasztóan sok halálos balesettel indult a július

Riasztóan sok halálos balesettel indult a július

Tizenhatan haltak meg közúti balesetben az év 27. hetében, vagyis június és július fordulóján. Közülük nyolcan kétkerekűvel közlekedtek. Április végén még annak örültünk, hogy tovább csökkent a közúti balesetek száma, ami nyilván a kijárási korlátozásoknak volt köszönhető. Aztán a kijárási…

Egy hét alatt 11 haláleset az utakon

Egy hét alatt 11 haláleset az utakon

Alig több mint egy hónapja örömmel számoltunk be arról, hogy az első negyedév során kevesebben haltak meg balesetekben, és csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma is. A tendencia áprilisban is folytatódott, ami főként a kijárási korlátozásoknak tulajdonítható. Ám a múlt hónapban egyre több…

Black Friday, fekete hétvége: Tovább arat a halálos hármas

Black Friday, fekete hétvége: Tovább arat a halálos hármas

Három nap alatt – november 29-én 0 órától 2019. december 1-jén 24 óráig – négy ember halt meg az utakon és a rendőrök 124 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Pedig akkor még nem is esett a hó. Még ennél is sokkolóbb, hogy november 19-ig összesen 810 gyalogost…

A traktornak nincs gyűrődő zónája

A traktornak nincs gyűrődő zónája

A rendőrség adatai szerint október első hetében országszerte egymást követték az olyan súlyos, illetve halálos kimenetelű balesetek, amelyekben személyautó ütközött össze mezőgazdasági gépekkel. A hagyomány szerint az aratás Péter-Pálkor kezdődik június végén, és akkor kezdenek feltűnni az…

A kábítószer vagy az alkohol veszélyesebb?

A kábítószer vagy az alkohol veszélyesebb?

Az elmúlt öt évben egyre több személysérüléses közúti közlekedési baleset következett be a magyar utakon. Sajnálatosan a halálos, valamint a súlyos sérüléses balesetek száma stagnálást mutat, viszont legalább az ittasan okozott halálos balesetek száma csökkent némiképp 2016 óta. A Körponti…

Kategóriák

abroncs (6) ABS (5) ADAC (6) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (13) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (72) Audi A3 (6) Audi A3 Sportback (7) Audi e-tron (9) Audi Q3 (7) autó (24) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (10) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (6) autó biztosítás (5) baleset (29) benzines autó (6) benzinmotor (6) biztonság (8) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (9) Bogár (16) Bridgestone (6) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (713) családi autó (9) csalás (6) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (5) CUPRA (5) Das WeltAuto (117) dízel (14) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (10) elektromos (7) elektromos Audi (6) elektromos autó (56) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (10) Euro NCAP (7) Ford (21) Frank György (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (14) Goodyear (5) gumi (10) gumiabroncs (16) gumicsere (8) gumiteszt (6) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (10) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) használtautó (153) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (8) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (10) használtpiac (5) használt autó (137) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (256) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (257) Hyundai (5) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) KIA (5) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (7) kisszines (200) kombi (9) koronavírus (29) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (6) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (6) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (9) márkakereskedés (10) márkaszerviz (16) megbízható használt autó (5) Mercedes (10) Michelin (5) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) motorkerékpár (5) NAV (12) NCAP teszt (5) Németország (7) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (5) Octavia (9) Opel (18) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (22) Porsche (28) Porsche 911 (6) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (6) Renault (6) rendőrség (7) SEAT (41) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (75) Skoda Auto (11) Skoda Fabia (5) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (20) Skoda Superb (11) sportautó (7) SUV (40) suv autó (7) Suzuki (12) személyautó (13) személygépjármű (12) szén-dioxid kibocsátás (7) szerviz (5) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (10) teszt (6) törésteszt (13) Toyota (10) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (27) új autó (13) új modell (5) versenyautó (10) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (142) Volkswagen-csoport (39) Volkswagen Golf (21) Volkswagen ID.3 (8) Volkswagen Passat (6) Volkswagen Polo (7) Volkswagen Tiguan (5) VW (6) What car? (9) WLTP (7) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása