A piacszűkülés ellenére növelte eladásait a Das WeltAuto

A piacszűkülés ellenére növelte eladásait a Das WeltAuto

A személyautó átírások száma 2020-ban 3,5 százalékkal 780 ezerre csökkent, ami nem is meglepő a járvány idején. Az sem újdonság, hogy az átírt autók 74 százaléka 10 évnél idősebb volt, az viszont érdekes, hogy a Das WeltAuto növelte eladásait az elmúlt évben. Az összpiaccal ellentétben a Das…

A járvány miatt visszaesett a használtimport

A járvány miatt visszaesett a használtimport

Az egy évvel korábbinál 19 százalékkal kevesebb, összesen 128 031 új személyautót helyeztek forgalomba 2020-ban. A használt autók terén 130 431 érkezett külföldről a magyar utakra tavaly, míg 2019-ben 156 475 – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). Ritkán veszik figyelembe, hogy az…

Újabb érthetetlen halálos közlekedési balesetek történtek

Újabb érthetetlen halálos közlekedési balesetek történtek

Október végéig 115-tel kevesebben vesztették életüket közlekedési balesetben, mint az elmúlt év azonos időszakában. Aztán következett a november 9-vel kezdődő hét, amikor 11 balesetben 12 ember vesztette életét. Ha végignézzük a történteket, egyszerűen nem találunk magyarázatot. Az elmúlt öt év…

A használtimport továbbra is uralja az autópiacot

A használtimport továbbra is uralja az autópiacot

Szeptemberben ismét több személyautó érkezett külföldről a magyar utakra, mint amennyi új kocsi gazdára talált. A múlt hónapban 11 916 darab, augusztus végéig pedig 98 923 használt személygépkocsi kapott magyar rendszámot. Ezzel szemben szeptember folyamán 11 449 új személyautót és 1822 kis…

Horrorkaravánokat fogtak a rendőrök

Horrorkaravánokat fogtak a rendőrök

A rendőrök egy Romániába és egy Szerbiába tartó karavánt állítottak meg az elmúlt napokban a magyar autópályákon. A szerbiai csapat egy kisteherautó által vontatott tréleren szállított üzemképtelen kishaszonjárművet. A tréler egy hevederen egy másik kisteherautót húzott, amely egy újabb trélert…

Mi a teendő, ha örökölt egy autót?

Mi a teendő, ha örökölt egy autót?

A legfontosabb, hogy már az elején tisztázzuk: a kötelező biztosítás személyhez, nem pedig autóhoz kapcsolódik. Viszont, ha meghal az autó tulajdonosa, a nevén lévő autót az örökös jogosan használhatja a hagyatéki tárgyalás lezártáig. A jogszabály szerint amennyiben bármilyen okból változik az…

Tízezerrel több a használtimport, mint az új autók piaca

Tízezerrel több a használtimport, mint az új autók piaca

Július végéig 25 százalékkal kevesebb új autó kapott rendszámot, mint az elmúlt év azonos időszakában. Ez a 67 725 autó ugyan jóval több, mint amennyire lezuhant a piac a 2008-es hitelválság következtében, azonban csak tízezerrel marad el a használtimport volumenétől. Az első hét hónapban ugyanis…

Új tanúsító címkékkel látják el a gumiabroncsokat

Új tanúsító címkékkel látják el a gumiabroncsokat

Döntött az Európai Parlament: a gumiabroncsok címkéin 2021. május 1-től fel kell tüntetni az abroncs üzemanyag-hatékonyságát, nedvestapadási indexét és külső gördülési zajszintjét is. A személy- és teherautó-gumikra vonatkozó új címkézési szabályok célja, hogy a vásárlók egyértelmű és egymással…

Szerbia a magyar használtkocsik legnagyobb vevője

Szerbia a magyar használtkocsik legnagyobb vevője

A járvány miatt márciusban jóval kevesebb személyautót helyeztek forgalomba, mint korábban. Ez a csökkenés egyaránt érintette az új autók piacát és a használt importot, ám sajnálatosan a használt import mennyisége még mindig meghaladja az új autók forgalmát. Új személyautó forgalomba helyezés    …

Hivatalos: több mint 14,4 éves az autóállományunk

Hivatalos: több mint 14,4 éves az autóállományunk

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a magyar személyautó-állomány átlagos életkora elérte a 14,4 évet az elmúlt év végére. Azóta az öregedés csak tovább fokozódott, hiszen az első negyedévben a használtan importált csaknem 38 ezer autó nagy része elmúlt 10 éves. Magyar…

Kategóriák

abroncs (6) ABS (5) ADAC (6) adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (13) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (72) Audi A3 (6) Audi A3 Sportback (7) Audi e-tron (9) Audi Q3 (7) autó (23) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (10) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (6) autó biztosítás (5) baleset (29) benzines autó (6) benzinmotor (6) biztonság (8) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (9) Bogár (16) Bridgestone (6) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (711) családi autó (9) csalás (6) csúszós út (8) csúszós utak (5) CUPRA (5) Cupra (5) Das WeltAuto (117) dízel (14) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (10) elektromos (7) elektromos Audi (6) elektromos autó (56) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (10) Euro NCAP (7) Ford (21) Frank György (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (14) Goodyear (5) gumi (10) gumiabroncs (16) gumicsere (8) gumiteszt (6) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (10) halálos baleset (10) halálos közlekedési baleset (10) hasznalt (6) használtautó (153) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (8) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (13) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (10) használtpiac (5) használt autó (137) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (10) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (256) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (257) Hyundai (5) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) KIA (5) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kishaszonjármű (7) kisszines (198) kombi (9) koronavírus (29) közlekedés (6) közlekedési baleset (9) Központi Statisztikai Hivatal (6) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (6) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (9) márkakereskedés (10) márkaszerviz (16) megbízható használt autó (5) Mercedes (10) Michelin (5) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) motorkerékpár (5) NAV (12) NCAP teszt (5) Németország (7) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) nyárigumi (5) Octavia (9) Opel (18) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (22) Porsche (27) Porsche 911 (5) Porsche Hungaria (11) Porsche Taycan (6) Renault (6) rendőrség (7) SEAT (41) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (5) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (75) Skoda Auto (11) Skoda Fabia (5) Skoda Kamiq (8) Skoda Octavia (20) Skoda Superb (11) sportautó (7) SUV (40) suv autó (7) Suzuki (12) személyautó (13) személygépjármű (12) szén-dioxid kibocsátás (7) szerviz (5) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (10) teszt (6) törésteszt (13) Toyota (10) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (27) új autó (13) új modell (5) versenyautó (10) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (142) Volkswagen-csoport (39) Volkswagen Golf (21) Volkswagen ID.3 (8) Volkswagen Passat (6) Volkswagen Polo (7) Volkswagen Tiguan (5) VW (6) What car? (9) WLTP (7) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása