Így készült a Kaliforniában debütált Nuvolari

Június végén mutattuk be az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka nyilvánosságra hozott egy videót, amelyen végigkövethető az a 405 nap, ami eltelt az első vázlattól a vezethető prototípusig.

Az Audi Nuvolari rekordidő alatt megvalósult fejlesztését több helyszín szakértőinek összehangolt munkája tette lehetővé: az első tervek Ingolstadtban készültek, a technológiai prototípusokat Lappföldön, hideg időjárási körülmények között vizsgálták, a könnyűszerkezetes megoldásokat Neckarsulmban fejlesztették, a szélcsatorna-teszteket Ingolstadtban, a futóműhangolást Dél-Spanyolországban, a nagy sebességű teszteket pedig az olaszországi Nardòban végezték.

A projektcsapat 405 nappal az első ötlet megszületése után mutatta be a vezethető prototípust. Ezt követően az Audi Revolut F1 Team versenyzői vették át a tesztelést a Neustadt an der Donau-i tesztpályán.

A Nuvolari az első sorozatgyártású gépkocsi, amely az Audi új dizájnnyelvét képviseli. A modell már nemzetközi elismerésben is részesült: az egyesült királyságbeli CAR Genius Awards keretében elnyerte „Az év dizájnja” címet. A zsűri méltatása szerint a jármű visszafogottságot és letisztultságot hoz a szupersportautók szegmensébe, miközben formavilága feltűnően újszerű, mégis összetéveszthetetlenül Audi.


Augusztus 25-én pedig bejelentették, hogy alig 17 nappal az Audi Q9 New York-i világpremierje után a Nuvolari a Monterey Car Week keretében debütált Észak-Amerikában. A világ egyik legexkluzívabb autóipari rendezvényén való megjelenése aláhúzza az amerikai piac stratégiai jelentőségét az Audi számára. A rendezvény során a mindössze 499 példányban gyártott Nuvolari Kalifornia festői part menti útjain is bemutatkozott.




A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.