Augusztusban a használtimport elmaradt az új autók piacától

Augusztusban a használtimport elmaradt az új autók piacától

  Már csak 118 ezer új személyautó idei forgalomba helyezésével számol a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), de ezzel a mennyiséggel is csak akkor, ha a világjárványnak nem lesznek az eddigieket meghaladó negatív hatásai. Összevetésül: az év elején az egyesület előrejelzése még 155 ezer…

Tízezerrel több a használtimport, mint az új autók piaca

Tízezerrel több a használtimport, mint az új autók piaca

Július végéig 25 százalékkal kevesebb új autó kapott rendszámot, mint az elmúlt év azonos időszakában. Ez a 67 725 autó ugyan jóval több, mint amennyire lezuhant a piac a 2008-es hitelválság következtében, azonban csak tízezerrel marad el a használtimport volumenétől. Az első hét hónapban ugyanis…

Autópiac: Ennél csak jobb első félévünk volt

Autópiac: Ennél csak jobb első félévünk volt

Miután a kijárási korlátozások miatt jelentősen esett a használt autók forgalma, az előzetes adatok szerint júniusban erőteljesen felpörgött a piac. Ez azonban nem mondható el az új autókról, amelyekből 23,7 százalékkal kevesebbet, összesen 10 355 darabot helyeztek forgalomba a múlt hónapban.  Az…

Tavaly tovább öregedett a magyar autóállomány

Tavaly tovább öregedett a magyar autóállomány

Az elmúlt évben csúcsot döntött a használtpiac, ugyanakkor több új autó került az utakra, mint amennyit használtan importáltunk. Ennek ellenére hazánk autóparkja tovább öregedett. Mutatjuk, hogy miért. A tavalyelőtti 158 790-nel szemben az elmúlt évben már csak 156 475 használtautó érkezett…

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (9) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (58) Audi A3 (5) Audi e-tron (6) Audi Q3 (5) autó (23) autóimport (6) autópálya (6) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (26) benzines autó (5) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (14) Budapest (5) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (655) családi autó (6) csalás (6) csúszós út (6) Cupra (5) CUPRA (5) Das WeltAuto (110) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (5) elektromos Audi (6) elektromos autó (46) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (5) Ford (16) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (13) gumi (8) gumiabroncs (16) gumicsere (7) gumiteszt (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (8) halálos közlekedési baleset (8) hasznalt (6) használtautó (144) Használtautó (12) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (12) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (8) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (243) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (225) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (10) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (187) kombi (6) koronavírus (23) közlekedés (6) közlekedési baleset (7) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (5) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (6) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (5) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) Octavia (8) Opel (13) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (15) Porsche (21) Porsche Hungaria (10) rendőrség (7) SEAT (28) Skoda (63) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (6) Skoda Octavia (13) Skoda Superb (8) sportautó (5) SUV (28) suv autó (7) Suzuki (10) személyautó (9) személygépjármű (8) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (8) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (7) Transporter (8) TSI (9) tudta (9) újautó (20) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (118) Volkswagen-csoport (28) Volkswagen Golf (10) VW (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő