Kiválóan teljesítettek a VW konszern elektromosai a norvég téli teszten

Kiválóan teljesítettek a VW konszern elektromosai a norvég téli teszten

Közismert, hogy a hidegben az akkumulátorok veszítenek teljesítményükből. Miután a hűvös éghajlatú Norvégia az elektromos és a plug-in hibrid autók leglelkesebb vásárlója, a skandináv ország autóklubja a közelmúltban valós körülmények között tesztelte a húsz legkapósabb modellt. Kiderült, hogy az…

Tempósan halad a Volkswagen átalakulása

Tempósan halad a Volkswagen átalakulása

Világszerte 34 új modellel jelenik meg a Volkswagen a jövő év során a piacon, amelyek közül tizenkettő SUV, nyolc pedig elektromos vagy hibrid hajtásrendszerű. Ralf Brandstätter, a Volkswagen ügyvezető igazgatója (COO) így fogalmazott: „Új korszak előtt állunk, s komolyan gondoljuk az elektromos…

Érkeznek az elektromos- és a hibrid autók

Érkeznek az elektromos- és a hibrid autók

Idén több mint 38 ezer új autót – köztük 1066 elektromos Volkswagent – értékesített a piacvezető járműkereskedelmi cég, a Porsche Hungaria Kft., amely komoly beruházásokat tervez a jövő évre. Lehetett volna többet is, azonban a gépkocsik károsanyag-kibocsátásnak és üzemanyag-fogyasztásának…

Murphy-esemény a Tesla szupertöltővel

Murphy-esemény a Tesla szupertöltővel

Murphy első törvény szerint ami elromolhat, az el is romlik. Vagy ha nem is romlik el teljesen, a dolgok nem úgy mennek, ahogy a monitor előtt a tervezők elképzelték.  Legutóbb talán az 1973/1974-es olajválság idején fordult elő, hogy az Egyesült Államokban sorba kellett állni az üzemanyagért.…

Nobel-díj a Li-ion akkumulátorokért

Nobel-díj a Li-ion akkumulátorokért

A közelmúltban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia az idei kémiai Nobel-díjat azoknak a japán, brit és amerikai tudósoknak ítélte oda, akiknek a lítiumion-akkumulátorokat köszönhetjük. Az akkuknak pedig az elektromos autózást. Következetesen elektromossá alakítja modellpalettáját az Audi, amely…

Cupra a tetőn

Cupra a tetőn

Egyre magabiztosabb a SEAT mindössze másfél éves almárkája a Cupra. Azt követően, hogy a frankfurti Nemzetközi Autószalonon nem kis közönségsikert könyvelhetett el az elektromos tanulmányautó, a Tavascan, a Cupra a közelmúltban a párizsi Porte de Versailles-nál lévő parkolóház tetejére vitte fel…

Romain Dumas a természet csodája

Romain Dumas a természet csodája

Csoda, hogy Romain Dumas, a Volkswagen pilótája nem lett tengeri beteg, amikor 7:38.585 perc alatt hajszolta föl a 99 kanyarból álló, 10,906 kilométeres úton az elektromos ID.R modellt a kínai Tianmen hegységben. A videónkon 41 másodperctől látható, mennyire kanyargós, sőt cikcakkos ez az út Kína…

Frankfurtból jelentjük: Bemutatkozott az ID.3

Frankfurtból jelentjük: Bemutatkozott az ID.3

A Frankfurti Nemzetközi Autószalonon (IAA) tartotta a Volkswagen az elektromos ID.3 modellje világpremierjét, és a cég úgy tartja, a Bogár és a Golf után az ID.3 nyit új korszakot a márka történetében. Az újdonságról egyelőre annyit tudni, hogy az általános autóépítési trenddel ellentétben…

Lélegzetelállító a jövő CUPRA modellje

Lélegzetelállító a jövő CUPRA modellje

Ahogy eltávolodunk a hagyományostól és belépünk az elektromos járművek világába, szembe találjuk magunkat a CUPRA teljesen újraértelmezett teljesítmény fogalmával. Az idei évben már bemutatkozott CUPRA Formentor tanulmány után a CUPRA még merészebben fogalmazza meg az elektromos teljesítmény…

Megkezdődött az új Golf utolsó teszt fázisa

Megkezdődött az új Golf utolsó teszt fázisa

Az új Golf lassan feláll a rajtrácsra, megérkezik a nyolcadik generáció. A dizájn és a digitális innovációk sora új korszakba emeli az új Golfot: az elektromos hajtások korszakába, a digitalizált és  összekapcsolt belső világba: az autót vezetési asszisztensek, online alapú funkciók és…

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (7) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (49) Audi e-tron (5) Audi Q3 (5) autó (21) autóimport (5) autóverseny (5) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (17) benzines autó (5) biztonság (5) biztosítás (10) biztosítás autóra (5) BMW (5) Bogár (13) Budapest (5) Caddy (6) CASCO (7) cikk (18) cikkek (584) családi autó (6) csalás (6) csúszós út (5) CUPRA (5) Das WeltAuto (102) dízel (12) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos Audi (6) elektromos autó (35) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (8) Ford (12) garancia (10) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (12) gumiabroncs (10) gumicsere (5) gyorshajtás (7) hasznalt (6) használtautó (133) Használtautó (12) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (11) használtautó vásárlás garancia (9) használt autó (134) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (221) hibrid (7) hibrid autó (6) hirek (188) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (9) importautó (5) Istenes László (5) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (6) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (168) koronavírus (8) közlekedés (5) legjobb autó (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) NAV (12) nepper (9) Nürburgring (5) nyaralás (5) Octavia (6) Opel (9) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (10) Porsche (15) Porsche Hungaria (9) SEAT (24) Skoda (46) Skoda Auto (10) Skoda Kamiq (5) Skoda Octavia (8) SUV (23) suv autó (6) Suzuki (5) tanulmányautó (5) technológia (13) téligumi (7) törésteszt (12) Transporter (6) TSI (8) tudta (9) újautó (18) új autó (12) új modell (5) versenyautó (8) versenysport (7) videok (32) Volkswagen (99) Volkswagen-csoport (19) Volkswagen Golf (7) Címkefelhő