Ezek a „legkombisabb” modellek Európában

Ezek a „legkombisabb” modellek Európában

Összesen 11,961 millió új személyautó talált gazdára az Európai Unióban, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás országaiban és Nagy-Britanniában 2020-ban. Ebből 1,25 millió, vagyis több mint 10 százalék volt a kombik részesedése, ami nem rossz arány, ha azt nézzük, hogy a SUV-modellek milyen…

Bemutatkozott a Fabia IV: Nagyobb, áramvonalasabb, Škodább

Bemutatkozott a Fabia IV: Nagyobb, áramvonalasabb, Škodább

Nem mondhatjuk, hogy a Škoda gyakran váltogatná a Fabia modelleket, hiszen a minap csupán a negyedik generációt mutatták be, míg a modell első kivitele 1999-ben került az utakra. De az sem mellékes, hogy 22 év alatt több mint 4,5 millió kelt el ebből a remek autóból. Szerencsére a harmadik és a…

A Volkswagen csoport négy modellje az e-autók toplistáján

A Volkswagen csoport négy modellje az e-autók toplistáján

Az elmúlt évben 575 ezerről 1,42 millióra bővült a tisztán elektromos, valamint a plug-in hibridek forgalma Európában. A járvány miatti lezárások idején meglehetősen váratlan emelkedést látva a brit What car? magazin összeállította a legjobbnak tartott modellek listáját. Amint a magazin írja, az…

Sok a károsultja a nemzetközi autólopásoknak

Sok a károsultja a nemzetközi autólopásoknak

Minden évben több olyan eset is nyilvánosságra kerül, amikor egy mit sem sejtő tulajdonos autóját lefoglalják, mert kiderül róla, hogy hosszú ideje körözi valamelyik nyugati ország rendőrsége – írtuk egy korábbi posztunkban. Mindez ismét bekövetkezett, mégpedig egy 19 gyanúsítottra és 96 lefoglalt…

Új szabályozás a túlsúlyos horrorkaravánok ellen

Új szabályozás a túlsúlyos horrorkaravánok ellen

Nem kell ahhoz három, szabálytalanul összekapcsolt járműből álló szerelvénnyel találkoznunk, hogy felkiáltsunk: ez horrorkaraván! A rendőrség egyre több túlsúlyos fogatot talál. A “horrorkaravánok” szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények, amelyekkel Nyugat-Európában…

Az ID.4 lett az idei World Car of the Year

Az ID.4 lett az idei World Car of the Year

Közismert, hogy van európai és amerikai Év autója díj, de azt kevesebben tudják, hogy komoly verseny van az idén 17. alkalommal kiosztott Világ Év Autója címért is. A Volkswagen az ID.4 révén ötödször nyerte el ezt a kitüntetést. A World Car of the Year díjért csak olyan gépkocsik versenghetnek,…

Pazarul teljesített az Enyaq és az ID.4 is az Euro NCAP-teszten

Pazarul teljesített az Enyaq és az ID.4 is az Euro NCAP-teszten

  A független minősítőintézet, az Európai Újautó-értékelési Program (Euro NCAP) jelentése szerint a Škoda Enyaq iV és a Volkswagen ID.4 egyaránt ötcsillagos minősítést kapott. A Dacia Sandero Stepway és a Logan viszont csak két csillagot ért el. A Škoda Enyaq iV is megkapta a Volkswagen-csoport…

Már a használtimport kétharmada idősebb 10 évnél

Már a használtimport kétharmada idősebb 10 évnél

A használtautó importon alaposan meglátszik a világjárvány hatása, hiszen az első három hónap mindegyikében kevesebb külföldről származó használtkocsi kapott magyar rendszámot, mint az elmúlt év azonos időszakában. A negyedéves összesítés pedig végképp zuhanást mutat. Másrészt viszont fájdalmas…

SUV-uralom lesz a jövő használtpiacán

SUV-uralom lesz a jövő használtpiacán

A JATO március végén kiadott adatai azt mutatják, hogy idén februárban ugyan csökkent a 27 Európai Uniós tagországban értékesített SUV-modellek száma, de csak a világjárvány által okozott piacszűkülés miatt. A tavaly februári 1,06 millióval szemben az idei második hónapban csupán 0,85 millió új…

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (33) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (7) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (7) átverés (19) Audi (172) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (16) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q6 (5) Audi Q6 e-tron (6) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (8) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (17) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (28) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (70) Beetle (5) Bentley (5) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) California (5) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1242) CO2 (5) Continental (21) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (15) CUPRA (17) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Cupra Tavascan (5) Dacia (11) Das WeltAuto (157) Das Weltauto Centrum (13) Datahouse (59) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (12) DWA (11) e-autó (5) e-tron (16) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (9) eHybrid (7) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (139) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (8) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) eső (5) Európa (5) Európai Unió (25) EURO NCAP (8) Euro NCAP (30) év autója (14) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (39) gumiabroncs (38) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (17) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (22) halálos közlekedési baleset (19) Hankook (21) hasznalt (7) használt (12) Használtautó (20) használtautó (226) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (25) használtpiac (16) használt autó (202) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (30) használt piac (8) használt személyautó (5) hasznos (349) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (537) Honda (8) horrorkaraván (10) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (6) ID.BUZZ (16) ID.Buzz Cargo (6) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (11) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (7) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (6) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (357) köd (8) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (8) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (19) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (18) közúti halálos baleset (13) KRESZ (7) kresz (6) KSH (10) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (7) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (25) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (9) NAV (33) NAV ellenőrzés (9) NCAP (15) NCAP teszt (19) négyévszakos gumi (5) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (12) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) nyári gumi (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (59) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (38) rendőrségi akció (5) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (76) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (9) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) skoda (5) Skoda (228) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (18) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (15) Skoda Octavia (98) Skoda Superb (32) sportautó (13) SUV (119) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (7) szélvédő takarítás (7) személyautó (25) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (7) Tesla (11) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (6) törésteszt (28) Tóth Péter (11) Toyota (25) Transporter (15) Travel Assist (13) TSI (20) tudta (9) újautó (46) új autó (32) új autók forgalomba helyezése (6) új autók piaca (7) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (6) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) vasúti átjáró (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (377) Volkswagen-csoport (256) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (103) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (18) Volkswagen ID.3 (18) Volkswagen ID.4 (12) Volkswagen ID.7 (9) Volkswagen ID.Buzz (10) Volkswagen ID.Buzz Cargo (5) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (6) Volkswagen Passat (45) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (27) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (17) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (14) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (9) VW-csoport (9) What car? (40) WLTP (31) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása