Idén már hét amerikai gyerek halt meg a napon hagyott autóban

Idén már hét amerikai gyerek halt meg a napon hagyott autóban

Minden évben sok olyan hír érkezik a világ valamelyik sarkából, hogy felelőtlen emberek a felforrósodott kocsiba zárták a gyereket vagy a kutyát. Legutóbb Virginia államban halt meg egy 11 hónapos baba, akit az apja órákig hagyott a napon álló kocsiban. Ez az idei hetedik eset volt az Egyesült…

A dízelmotort kikészíti a benzin

A dízelmotort kikészíti a benzin

A napokban a Shell bejelentette, hogy összecserélték a benzint és a gázolajat a Füredi úti benzinkútnál, és a hiba vélhetően ezer autót érintett. Megkérdeztük Papp Lászlót, a Porsche Hungaria műszaki oktatóját, hogy milyen hatással van a motorra a nem megfelelő üzemanyag. Ha az autós idejében…

Lassabban siess!

Lassabban siess!

Kontinensünkön a legtöbb halálos közúti balesetet a gyorshajtás okozza, továbbá egyike a járművezetők által tudatosan elkövetett leggyakoribb szabályszegéseknek. Az ORFK adata szerint az idei első hét hónapban a legtöbb, összesen 2871 személyi sérüléses balesetet a gyorshajtás okozta, és ez tette…

Ez a teendő a vadgázolás után

Ez a teendő a vadgázolás után

A nyár derekától az ősz derekáig óvatosabban kell vezetni erdő-mező mentén, mert augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, szeptemberben pedig a szarvasok násza kezdődik. Nemrégiben megírtuk, hogyan kerülhetjük el az őzekkel való ütközést, most pedig nézzük, mit tegyünk, ha elütöttünk egy…

Škoda Superb 1948

Škoda Superb 1948

Idén 85 éve, hogy a Škoda a legkiválóbb modelljeit Superb név alatt kezdte forgalmazni. A latin eredetű szó ugyanis azt jelenti, hogy kiváló, fenséges, vagyis, hogy a legszuperebb. Csupán 158 darab készült ebből a zsemleszínű csodából 1946 és 1949 között, amelyek egyike most – három évig tartó…

11 díjat nyertek a Volkswagen-csoport modelljei

11 díjat nyertek a Volkswagen-csoport modelljei

Az Auto Bild Allrad olvasóinak szavazata alapján 20 kategóriából 11-ben a Volkswagen csoport modelljei lettek az elsők. A sort az Audi Q2 nyitotta meg, amely a 35 ezer eurós ár alatti terepjáró/SUV kategóriában lett az első. Ugyanitt az importmodellek közül a Škoda Kodiaqra adták legtöbben a…

Terepjáró Bogár? Ilyet biztos nem láttatok még!

Terepjáró Bogár? Ilyet biztos nem láttatok még!

El burro spanyolul azt jelenti, hogy szamár, bár találóbb név lett volna számára a mula, vagyis öszvér, hiszen olyan utakra készítették, ahol inkább az öszvér boldogul. A terepjáró szamár alapja egy 1967-es Bogár volt, és a meglehetősen lefutott kocsit azért vette meg a jelenlegi tulaja, hogy…

Amiről kevés szó esik: a motorolaj

Amiről kevés szó esik: a motorolaj

Ha valaki sokat vezet nagyforgalmú helyeken, hetente lát valóságos füstfelhőt kibocsátó személyautót. A füst a motor nagymértékű kopására utal, az viszont a motorolajjal van összefüggésben. Ha nem történik meg időben a motorolaj csere, vagy a motorolaj utántöltés más, nem megfelelő olajjal…

Öt túlélő tipp a téli vezetéshez

Öt túlélő tipp a téli vezetéshez

Országos havazással köszöntött be a tél decemberben, és kemény fagyok várhatók az előttünk álló időszakban. Csúszós, télies útviszonyok között vezetni nagyobb körültekintést és elővigyázatosságot igényel. Mihez kezdj, ha kipördül az autó? Ellenkormányzás, vagy…

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (33) ABS (6) ACEA (6) ADAC (22) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (7) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (7) átverés (19) Audi (172) Audi A1 (6) Audi A3 (18) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (16) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q6 (5) Audi Q6 e-tron (6) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (8) autódiagnosztikai eszköz (6) autódiagnosztikai szoftver (5) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (17) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (28) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (70) Beetle (5) Bentley (5) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) California (5) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1242) CO2 (5) Continental (21) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (17) Cupra (15) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Cupra Tavascan (5) Dacia (11) Das WeltAuto (157) Das Weltauto Centrum (13) Datahouse (59) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (14) dugó (6) Dunlop (12) DWA (11) e-autó (5) e-tron (16) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (9) eHybrid (7) elektromos (70) elektromos Audi (7) elektromos autó (139) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (8) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) eső (5) Európa (5) Európai Unió (25) EURO NCAP (8) Euro NCAP (30) év autója (14) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (7) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (39) gumiabroncs (38) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (17) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (22) halálos közlekedési baleset (19) Hankook (21) hasznalt (7) használt (12) Használtautó (20) használtautó (226) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (25) használtpiac (16) használt autó (202) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (30) használt piac (8) használt személyautó (5) hasznos (349) haszongépjármű (8) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (537) Honda (8) horrorkaraván (10) Hyundai (14) ID. (6) ID.7 (6) ID.BUZZ (16) ID.Buzz Cargo (6) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (8) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (11) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (7) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (6) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (357) köd (8) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (8) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (19) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (10) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (11) közúti baleset (18) közúti halálos baleset (13) kresz (6) KRESZ (7) KSH (10) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (7) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (6) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (25) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (14) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (9) NAV (33) NAV ellenőrzés (9) NCAP (15) NCAP teszt (19) négyévszakos gumi (5) Németország (20) német autóklub (6) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (12) nyaralás autóval (7) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) nyári gumi (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (60) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (14) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (59) Porsche (41) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (21) Porsche Taycan (9) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (38) rendőrségi akció (5) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (76) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) Seat Leon (6) SEAT Leon (9) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) skoda (5) Skoda (228) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (18) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (15) Skoda Octavia (98) Skoda Superb (32) sportautó (13) SUV (119) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (7) szélvédő takarítás (7) személyautó (25) személyautó-állomány (6) személyautó-állomány átlagos kora (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (10) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (7) Tesla (11) teszt (8) tisztán elektromos (6) töréspróba (6) törésteszt (28) Tóth Péter (11) Toyota (25) Transporter (15) Travel Assist (13) TSI (20) tudta (9) újautó (46) új autó (32) új autók forgalomba helyezése (6) új autók piaca (7) új modell (5) utazás (7) ütközés (11) ütközésbiztonság (6) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) vasúti átjáró (5) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (377) Volkswagen-csoport (256) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (9) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (103) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (18) Volkswagen ID.3 (18) Volkswagen ID.4 (12) Volkswagen ID.7 (9) Volkswagen ID.Buzz (10) Volkswagen ID.Buzz Cargo (5) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (6) Volkswagen Passat (45) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (27) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (17) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (14) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (9) VW-csoport (9) What car? (40) WLTP (31) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása