Az ID.3 ötcsillagos biztonsági besorolást kapott

Az ID.3 ötcsillagos biztonsági besorolást kapott

Az Euro NCAP közleménye azt írja, az ID.3 az „intelligens tervezés, és a jövőt idéző technológiák” eredménye. Így például – a Volkswagennél először – az első ülésekhez középső légzsák (centre airbag) is került, amely megakadályozza, hogy a vezető és a mellette ülő utas karambol esetén összeüsse a…

Októberig több használtkocsit adott el a Wolf Autó, mint tavaly

Októberig több használtkocsit adott el a Wolf Autó, mint tavaly

„Szeptember végéig több használt gépkocsit adtunk el, mint az egész tavalyi évben – mondta el blogunknak Wilcsek Róbert, a székesfehérvári Wolf Autó Kft. használtautó-értékesítője. – Olyannyira, hogy még a tavaszi kijárási korlátozások sem érintették jelentősen kedvezőtlenül a céget. Így a tavalyi…

Skoda Octavia az év autója az Auto Expressnél

Skoda Octavia az év autója az Auto Expressnél

Az Auto Express szerint a Škoda Octavia az év (új) autója. A cseh márka többször szerepel a kategóriagyőztesek listáján, egy-egy SEAT, Volkswagen és Porsche mellett. A brit magazin kihirdette az általa kiválasztott legjobb autók listáját, méghozzá az új modellekét, miután a What Car? a közelmúltban…

Ezek az év használtautói a britek szerint

Ezek az év használtautói a britek szerint

What car? magazin idén is kiosztotta a Used Car of the Year díjakat, és a 19 kategóriából kilencben a Volkswagen-konszern valamelyik modellje lett az év használtautója. A brit használtpiac talán sosem pörgött ennyire. Sokan ugyanis annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány közepette minél inkább…

A használtimport továbbra is uralja az autópiacot

A használtimport továbbra is uralja az autópiacot

Szeptemberben ismét több személyautó érkezett külföldről a magyar utakra, mint amennyi új kocsi gazdára talált. A múlt hónapban 11 916 darab, augusztus végéig pedig 98 923 használt személygépkocsi kapott magyar rendszámot. Ezzel szemben szeptember folyamán 11 449 új személyautót és 1822 kis…

Néhány év alatt tizedére esett a fővárosi autólopások száma

Néhány év alatt tizedére esett a fővárosi autólopások száma

Gondolta volna, hogy 2012 óta folyamatosan és jelentős mértékben csökken a gépkocsilopások száma a fővárosban? Az idei első nyolc hónapban mindössze 70 gépkocsit loptak Budapesten, annyit, amennyit három évvel ezelőtt egy hónap alatt. Augusztus utolsó hetében elloptak egy Fordot a XII.…

Bemutatkozott a VW ID.4, az e-SUV

Bemutatkozott a VW ID.4, az e-SUV

Gyakorlatilag a világ összes portálján megjelent a Volkswagen elektromos újdonságának ismertetése, tehát ami a marketinget illeti, Wolfsburg elégedett lehet. A brit Autocar már meg is előlegezte, hogy az ID.3-nál népszerűbb lesz az ID.4, az amerikai Autoblog pedig így válaszolta meg a kérdést, hogy…

Megint érthetetlenül sok a halálos baleset

Megint érthetetlenül sok a halálos baleset

Még alig köszöntött be az ősz, máris jelentősen megugrott a halálos közlekedési balesetek száma szeptember második és harmadik hetében. Mi lesz, ha megérkezik a novemberi köd? Csak nemrégiben írtuk örömmel, hogy augusztus végéig – a tavalyi azonos időszakhoz képest – negyedével kevesebben…

Ezek a legbiztonságosabb SUV és 4x4 modellek

Ezek a legbiztonságosabb SUV és 4x4 modellek

Az Euro NCAP tesztjei szerint 346-346 ponttal a Volkswagen T-Cross és a Subaru Forester bizonyult a legbiztonságosabbnak. A tízes toplistára ugyanakkor felfért egy Audi, egy SEAT és egy Škoda is. A fotóinkon azért csak jobbkormányos autók láthatók, mert a brit What car? bogarászta végig az Euro…

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (31) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (161) Audi A1 (6) Audi A3 (17) Audi A3 Sportback (13) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (12) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1157) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) Cupra (12) CUPRA (16) Cupra Born (10) Cupra Formentor (6) Dacia (11) Das WeltAuto (154) Das Weltauto Centrum (10) Datahouse (51) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) EURO NCAP (6) Euro NCAP (27) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (35) gumiabroncs (34) gumicsere (13) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) használt (12) hasznalt (7) Használtautó (20) használtautó (210) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (186) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt piac (5) használt személyautó (5) hasznos (335) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (484) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (339) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (29) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (19) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (6) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (59) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (198) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (23) Skoda Kamiq (13) Skoda Karoq (9) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (80) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (112) suv autó (7) Suzuki (37) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (43) új autó (29) új autók forgalomba helyezése (6) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (336) Volkswagen-csoport (213) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (81) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (17) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (38) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (23) Volkswagen T-Cross (7) Volkswagen T-Roc (9) Volkswagen Taigo (7) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (36) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása