A százszoros szervizár esete Nyíregyházán

A százszoros szervizár esete Nyíregyházán

Húsz éve 12 kereskedő partnerrel indult a Das WeltAuto Magyarországon. A kezdőcsapat egyike volt a nyíregyházi Platán Autóház Kft. „Ez alatt a két évtized alatt a cég használt autós üzletágának legsikeresebb éve a 2006-os év volt, de el kell ismerni, hogy a használtjármű kereskedés olyan ágazat,…

Kettős jubileum Óbudán

Kettős jubileum Óbudán

Januárban lesz húsz éve, hogy az Óbudai Autójavító Kft. csatlakozott a Das WeltAuto hálózathoz. A társaság már akkor is nagy múltra tekintett vissza, hiszen ötven évvel ezelőtt, 1971-ben kezdte működését a budapesti Mozaik utca 1-3. alatt az első hivatalos Volkswagen márkaszerviz. Ma már nem sokan…

A Das WeltAuto húsz éve indult itthon, többek között a szolnoki Juvenallal

A Das WeltAuto húsz éve indult itthon, többek között a szolnoki Juvenallal

Éppen öt használt Porschét – köztük három 911 kabriót – állítottak be a Juvenal Kft. egyik szalonjába, amikor Gyetvai Viktorral, a társaság Das WeltAuto üzletágának értékesítési vezetőjével beszéltünk. A Juvenal Kft. is egyike azoknak a cégeknek, amelyek a kezdetektől, 2001 óta együttműködnek a Das…

Két nap alatt elkaszinózott hétmilliós autó

Két nap alatt elkaszinózott hétmilliós autó

Húsz éve 12 kereskedőpartnerrel indult a Das WeltAuto Magyarországon. A kezdőcsapat egyike volt a Porsche Győr.A győriek körében a Pápai út főként arról ismert, hogy igen sok családnak onnan származik az autója. Egyrészt a Porsche Győr a Volkswagen-csoport négy márkájának (Audi, Škoda, VW…

Rekordév várható a használtpiacon

Rekordév várható a használtpiacon

Posztunk tömör címe kibővítve így hangzik: mind a darabszám, mind az árak tekintetében rekordév várható a használt autók piacán. Két évvel ezelőtt, 2019-ben ért történelmi csúcsra a magyar használt autó piac, akkor 800 ezernél is több gépkocsi cserélt gazdát egy év alatt. Idén ez a rekord is…

Átköltözött a Das WeltAuto észak-pesti értékesítési pontja

Átköltözött a Das WeltAuto észak-pesti értékesítési pontja

Az egyik budapesti Das WeltAuto (DWA) értékesítési pont új helyre költözött szeptemberben. Újpalotán ugyanis bezárt a Schiller cégcsoport – DWA kereskedésnek is helyet adó – Škoda autószalonja és többmárkás márkaszervize, amely munkáját a Váci út külső, újpesti szakaszán létesült telephely vette…

Miért lőttek ki a használtautó árak? – Das WeltAuto podcast

Miért lőttek ki a használtautó árak? – Das WeltAuto podcast

Már nemcsak a Das Blogon, hanem a Das WeltAuto podcast műsorán, a Neppermentes övezeten, is megismerhetik az érdeklődők a használt autó vásárlásával kapcsolatos tudnivalókat. Az adás állandó házigazdája Tőrös Balázs, a Das WeltAuto márkanagykövete, televíziós műsorvezető. Mostanában még azok is az…

Robbanásszerűen emelkednek a használt autó árak

Robbanásszerűen emelkednek a használt autó árak

Elindult a Das WeltAuto podcast műsora, a Neppermentes övezet, amely körbejárja a használt autó vásárlásával kapcsolatos tudnivalókat. Az adás állandó házigazdája Tőrös Balázs, a Das WeltAuto márkanagykövete, televíziós műsorvezető. A podcast állandó beszélgetőpartnere Frank György, a Das WeltAuto…

Ez a teendő vadgázolás esetén – videó

Ez a teendő vadgázolás esetén – videó

  A közelmúltban már felhívtuk a figyelmet, hogy vigyázzunk, már tart a szarvasnász, ezúttal pedig arra kapunk választ dr. Újvári Zoltán ügyvédtől egy megtörtént eset kapcsán, hogy mi a teendő, ha elütöttünk egy nagyvadat. Számos vadgázolásos balesetről szólnak augusztus vége és október közepe…

Természetesen Škodába ül a bringás Valter Attila

Természetesen Škodába ül a bringás Valter Attila

  Nagy meglepetést szerzett Valter Attila a Giro d’Italia rangos országúti kerékpáros körversenyen május végén. A 23 éves sportember három napon át viselhette a leggyorsabbnak járó rózsaszín trikót, a Maglia Rosát, előtte pedig rajta volt a legjobb fiatalnak járó fehér trikó is. A 23 napos…

Kategóriák

ablaktörlő (7) abroncs (12) ABS (5) ADAC (11) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akkumulátor (19) akkumulátor töltés (5) asszisztens rendszer (10) átverés (19) Audi (97) Audi A1 (5) Audi A3 (9) Audi A3 Sportback (10) Audi A4 (10) Audi A6 (7) Audi e-tron (10) Audi Hungaria (5) Audi Q3 (10) Audi Q3 Sportback (5) Audi Q7 (5) Audi Q8 (6) autó (29) autóimport (6) autólopás (7) autópálya (13) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (15) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) baleset (41) Bentley (5) benzines autó (6) benzinmotor (8) bírság (6) biztonság (11) biztonsági öv (5) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (20) Bogár (16) Bridgestone (12) Budapest (7) Caddy (7) CASCO (11) cikk (18) cikkek (838) Continental (10) crossover (6) családi autó (13) csalás (7) csúszós út (8) csúszós utak (5) Cupra (7) CUPRA (6) Dacia (9) Das WeltAuto (135) Datahouse (7) dízel (16) dízelmotor (8) dízel motor (9) DSG (6) Dunlop (5) e-tron (10) Egyesült Államok (6) Egyesült Királyság (9) elektromos (21) elektromos Audi (6) elektromos autó (80) elektromos autózás (13) elektromos motor (12) elektromos SUV (5) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (10) Európai Unió (14) Euro NCAP (16) év autója (6) FIAT (7) Ford (34) Ford Focus (5) Frank György (12) front assist (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (15) Goodyear (11) gumi (14) gumiabroncs (21) gumicsere (8) gumiteszt (8) gyalogos gázolás (5) gyorshajtás (12) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (15) halálos közlekedési baleset (15) Hankook (7) hasznalt (6) Használtautó (16) használtautó (167) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (13) használtpiac (7) használt autó (144) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (11) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (7) hasznos (285) hátsókerék hatjás (5) hibrid (12) hibridautó (7) hibrid autó (6) hirek (326) Honda (6) horrorkaraván (5) Hyundai (12) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (11) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (7) Jármű Szolgáltatási Platform (6) jogi tanács (8) karambol (12) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (5) karosszéria (7) KIA (14) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kishaszonjármű (11) kisszines (228) köd (5) ködlámpa (5) kombi (14) kombi autó (5) környezetbarát (5) környezetvédelem (5) koronavírus (42) közlekedés (6) közlekedési baleset (12) Központi Statisztikai Hivatal (7) közúti baleset (10) közúti halálos baleset (9) kresz (5) LED (5) LED-lámpa (6) legjobb autó (5) légkondicionáló (5) légzsák (5) lítiumion-akkumulátor (8) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (15) márkakereskedés (10) márkaszerviz (18) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (18) MGE (9) Michelin (10) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (5) motor (12) motorkerékpár (5) Multivan (6) NAV (14) NCAP (5) NCAP teszt (7) Németország (12) nepper (11) Nürburgring (7) nyaralás (8) nyaralás autóval (5) nyárigumi (8) Octavia (12) Opel (27) összkerékhajtás (5) ötcsillagos minősítés (5) Peugeot (9) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (33) Porsche (36) Porsche 911 (7) Porsche Hungaria (13) Porsche Taycan (7) Renault (9) Rendőr-főkapitányság (5) rendőrség (20) rendszám (6) sávtartó asszisztens (6) SEAT (54) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (6) SEAT Ateca (8) Seat Leon (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (117) Skoda Auto (12) Skoda Enyaq (9) Skoda Enyaq iV (13) Skoda Fabia (14) Skoda Kamiq (9) Skoda Kodiaq (7) Skoda Octavia (38) Skoda Superb (19) sportautó (10) SUV (63) suv autó (7) Suzuki (18) szélvédő takarítás (6) személyautó (18) személygépjármű (15) szén-dioxid kibocsátás (11) szerviz (6) tanulmányautó (5) TDI (5) technológia (14) teherautó (6) téligumi (14) téligumiteszt (6) terepjáró (5) Tesla (8) teszt (6) törésteszt (16) Toyota (18) Transporter (10) Travel Assist (5) TSI (11) tudta (9) újautó (33) új autó (17) új modell (5) ütközés (6) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (6) versenyautó (10) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (6) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (190) Volkswagen-csoport (73) Volkswagen Caddy (5) Volkswagen Golf (33) Volkswagen Haszonjárművek (6) Volkswagen ID.3 (14) Volkswagen ID.4 (9) Volkswagen Passat (12) Volkswagen Polo (12) Volkswagen T-Roc (5) Volkswagen Tiguan (10) Volkswagen Touran (5) Volkswagen Transporter (6) Volkswagen Up! (5) Volvo (5) VW (10) VW-csoport (7) What car? (18) WLTP (15) Wolfsburg (6) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása