Megint érthetetlenül sok a halálos baleset

Megint érthetetlenül sok a halálos baleset

Még alig köszöntött be az ősz, máris jelentősen megugrott a halálos közlekedési balesetek száma szeptember második és harmadik hetében. Mi lesz, ha megérkezik a novemberi köd? Csak nemrégiben írtuk örömmel, hogy augusztus végéig – a tavalyi azonos időszakhoz képest – negyedével kevesebben…

Negyedével kevesebb halálos baleset

Negyedével kevesebb halálos baleset

Nőtt a gyorshajtás aránya a baleseti okok közt Augusztus végéig 240 halálos kimenetelű baleset történt, ami 24,3 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakának 317 halálos balesetéhez képest. Ezekben a balesetekben tavaly 358-an haltak meg, idén 96-tal kevesebben vesztették életüket…

Kifogások a biztonsági öv ellen

Kifogások a biztonsági öv ellen

Az autó csaknem háromszor gyorsabban ment a megengedettnél, aztán egy kanyarban lerohant az útról, majd hossztengelye körül többször megpördülve a tetején állapodott meg. Mindhárom hátul ülő utas súlyos sérüléseket szenvedett, mivel nem voltak bekötve. Egyikük sérülése maradandó fogyatékossággal és…

Ezt tegye, ha elütött egy őzet

Ezt tegye, ha elütött egy őzet

Ha elüt valaki egy őzet, a helyszínelő rendőr segítségével értesítse a vadásztársaság illetékesét, és ragaszkodjon hozzá, hogy jöjjön a helyszínre, hogy egyrészt szállítsa el a vadat, másrészt kérjünk tőle tájékoztatást a vadásztársaság címéről és a vadásztársaság esetleges felelősségbiztosítójáról.…

Szabados Ágnes: „Kicsit úgy éreztem magam, mint a Beatles Floridában”

Szabados Ágnes: „Kicsit úgy éreztem magam, mint a Beatles Floridában”

Néhány hónapja Audi A3 volánja mögött járja az országot Szabados Ágnes, az RTL híradó műsorvezető-riportere, akinek van egy jó tanácsa a gyakorlatlan vezetők számára. Hogyan kezdődött az autós élete? Még az egyetem alatt, húszévesen szereztem meg a jogosítványt, utána viszont évekig nem vezettem,…

Riasztóan sok halálos balesettel indult a július

Riasztóan sok halálos balesettel indult a július

Tizenhatan haltak meg közúti balesetben az év 27. hetében, vagyis június és július fordulóján. Közülük nyolcan kétkerekűvel közlekedtek. Április végén még annak örültünk, hogy tovább csökkent a közúti balesetek száma, ami nyilván a kijárási korlátozásoknak volt köszönhető. Aztán a kijárási…

Ezért is nagyon fontos a megfelelő gyerekülés

Ezért is nagyon fontos a megfelelő gyerekülés

Hiába érkezett a mentőhelikopter, az egyéves gyerek a helyszínen életét vesztette. Talán ma is élne, ha profi gyerekülésben érte volna a karambol. Május végén egy család a hatos út nagytétényi szakaszán, a Kolozsvári utcai kereszteződésnél járt az autóval, amelyet az apa vezetett, az anya pedig…

Egy hét alatt 11 haláleset az utakon

Egy hét alatt 11 haláleset az utakon

Alig több mint egy hónapja örömmel számoltunk be arról, hogy az első negyedév során kevesebben haltak meg balesetekben, és csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma is. A tendencia áprilisban is folytatódott, ami főként a kijárási korlátozásoknak tulajdonítható. Ám a múlt hónapban egyre több…

Tovább csökkent a közúti balesetek száma

Tovább csökkent a közúti balesetek száma

A március végével zárult első negyedév ismét szerencsésebb volt, mint egy évvel korábban. A személyi sérüléses balesetek száma ugyanis 3141-ről 2876-ra csökkent. Jóllehet a kijárási korlátozás csupán március 28-án 0.00 órakor lépett hatályba (igaz, március 16-tól vezették be a digitális oktatási…

Vezetéstechnikai pályán tesztelte tudását Szabados Ági

Vezetéstechnikai pályán tesztelte tudását Szabados Ági

Ugyan 10 éve szerzett jogosítvány Szabados Ági, az RTL Klub Híradójának műsorvezetője, de ő sem volt felkészülve azokra a szituációkra, amelyek a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai pályán érték. A Das WeltAuto márkanagykövete egy félnapos tréningen vett részt a zsámbéki központban, ahol számos…

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (6) akkumulátor (9) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (62) Audi A3 (5) Audi e-tron (7) Audi Q3 (7) autó (23) autóimport (6) autólopás (5) autópálya (7) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (27) benzines autó (5) benzinmotor (6) biztonság (7) biztonságos autó (5) biztosítás (12) biztosítás autóra (6) BMW (7) Bogár (14) Budapest (6) Caddy (6) CASCO (9) cikk (18) cikkek (665) családi autó (7) csalás (6) csúszós út (6) CUPRA (5) Cupra (5) Das WeltAuto (110) dízel (13) dízelmotor (6) dízel motor (9) e-tron (9) elektromos (5) elektromos Audi (6) elektromos autó (47) elektromos autózás (13) elektromos motor (9) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (9) Európai Unió (6) Ford (17) Frank György (5) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (13) gumi (8) gumiabroncs (16) gumicsere (7) gumiteszt (5) gyorshajtás (9) halálos baleset (9) halálos közlekedési baleset (9) hasznalt (6) használtautó (145) Használtautó (13) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (12) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (8) használt autó (135) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (243) hibrid (8) hibrid autó (6) hirek (233) idős autó (7) illegális szoftver (6) import (10) importautó (5) Istenes László (5) ittas vezetés (6) Jármű Szolgáltatási Platform (5) jogi tanács (8) karambol (11) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (189) kombi (7) koronavírus (25) közlekedés (6) közlekedési baleset (8) Központi Statisztikai Hivatal (5) közúti baleset (5) közúti halálos baleset (5) legjobb autó (5) lízing (6) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (6) márkakereskedés (10) márkaszerviz (15) megbízható használt autó (5) Mercedes (8) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) motor (9) NAV (12) Németország (5) nepper (9) Nürburgring (6) nyaralás (7) Octavia (8) Opel (13) piaci statisztika (8) Pikes Peak (8) plug-in hibrid (17) Porsche (23) Porsche Hungaria (10) Renault (5) rendőrség (7) SEAT (33) SEAT Arona (5) SEAT Tarraco (6) Skoda (68) Skoda Auto (11) Skoda Kamiq (7) Skoda Octavia (16) Skoda Superb (9) sportautó (5) SUV (33) suv autó (7) Suzuki (10) személyautó (10) személygépjármű (9) szén-dioxid kibocsátás (6) tanulmányautó (5) technológia (14) teherautó (5) téligumi (8) teszt (6) törésteszt (12) Toyota (8) Transporter (9) TSI (10) tudta (9) újautó (23) új autó (13) új modell (5) versenyautó (9) versenysport (7) vezetéstechnika (6) videok (32) Volkswagen (123) Volkswagen-csoport (29) Volkswagen Golf (11) VW (5) What car? (6) WLTP (5) Wolfsburg (5) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő