Képzelhetjük, mit élhet át az a jóhiszemű autóvásárló, aki gyanútlanul egy külföldről hozott kocsit vesz meg egy kereskedőnél, aztán egy hajnalban a rendőrök ébresztik azzal, hogy jó…
Megtörtént, hogy valaki nekihajtott a vonatnak és a kocsit gazdasági totálkárossá nyilvánította a biztosító. Az a „valaki” pedig egy évre rá azt vette észre, hogy az összetört…
A nagyobb vállalatok az autóbeszerzések során jellemzően új autókat vásárolnak, azonban a kis- és középvállalkozások esetében jó alternatívát jelentenek a minőségi,…
Az elmúlt négy év alatt négy csodaszép Volkswagen Golfot vihettek haza azok, akik a hagyománnyá vált őszi márkatalálkozó tombola sorsolás szerencsés nyertesei voltak. A Volkswagen idén ősszel már…
Itt az ideje, hogy bevéssük a naptárba: 2016. október 1-én újból Volkswagenek lepik el a Hungaroringet az idei márkatalálkozó keretében. Ötödik alkalommal gyűlnek össze a német márka kedvelői, a…
Vidám az élet Németországban. Az ottani népek egészségesen élnek és nem vetik meg a jót. Amint a mellékelt videó mutatja, szeretik a szórakozást a gyorsulási versenyen, ahol egy kocka Golf a…
A start-stop rendszer számos autó alapfelszereléséhez tartozik vagy extraként rendelhető, mivel ezek a rendszerek az üzemanyagfogyasztás csökkentését és a környezetszennyezés (károsanyag-kibocsátás) minimalizálását célozzák.
A start-stop rendszer úgy működik, hogy már néhány másodperces állás…
Főleg a kezdő autósok teszik fel a kérdést, dízel-, vagy benzinmotoros autót vegyenek-e? A szokásos válasz: attól függ, hogy ki hogyan használja az autóját – kezdi a beavatást Papp László, a…
Néhány héttel a nemzetközi bemutató után a brit Auto Express magazin az év crossoverjévé választotta a SEAT első SUV modelljét.
Nem kis dolog egy autógyár életében, ha rögtön…
Augusztus 1-jén volt nyolcvan éve, hogy visszaérkezett Prágába Bretislav Jan Procházka és Jindrich Kubias, akik Skoda Rapid autóval járták körül a Földet.
A csehek büszkék iparuk…
A Das WeltAuto közel húsz éve foglalkozik Magyarországon használt autó értékesítéssel, a dasblog.blog.hu a kollégák és az autós szakemberek azóta összegyűlt tapasztalatait osztja meg az olvasóival. Amellett, hogy informál és szórakoztat, edukál, tanácsot ad és kényes kérdésekről is tájékoztat. Felhívja a figyelmet a használt autó vásárlás buktatóira. Bemutatja azokat a trükköket, amiket a nepperek alkalmaznak. Továbbá ismerteti azokat a lépéseket, amiket az üzletkötések során érdemes vagy feltétlen meg kell tennünk.