Balesetveszélyes, ha nem tiszta a szélvédő, ráadásul büntetik is

Balesetveszélyes, ha nem tiszta a szélvédő, ráadásul büntetik is

Nemrégiben azzal riasztották a rendőrséget, hogy a reggeli órákban egy autós felhajtott a járdaszigetre Gárdonyban, és két jelzőtáblát kidöntött. A sofőr sérüléseit a mentők ellátták, a rendőrök pedig megdöbbenve állapították meg, hogy a kocsiból gyakorlatilag nem lehetett kilátni. A járművet…

Az átverhetetlen vevő esete

Az átverhetetlen vevő esete

Érdekes használtautó-vásárlós történettel találkoztunk az interneten, ami azért méltó figyelemre, mert nem végződött rosszul. Első tulajdonostól 100 ezer kilométerrel hirdettek egy 16 éves Suzukit. Az érdeklődő felhívta a tulajt, utána nézett a Jármű Szolgáltatási Platformon, és úgy látszott,…

Hányszor pörgetik a kilométerórát?

Hányszor pörgetik a kilométerórát?

Wilcsek Róbert, a Das WeltAuto hálózat székesfehérvári tagjának, a Wolf Auto Kft.-nek értékesítési tanácsadója idén adott már el 299 ezer forintért is autót, mégpedig egy „történelmi”, Škoda Fabiát a kétezres évek elejéről, míg a legmagasabb áron, 11 millióért egy 2019-es Škoda Superbnek talált…

Ködben, esőben

Ködben, esőben

Az őszi szünet idején (az év 44. hetében) tizenhárman vesztették életüket az utakon. Január elsejétől november harmadikáig 480 ember vesztette az életét közlekedési balesetben, ezért kérjük: lassabban és figyelmesebben vezessenek.  Kezdjük a gyalogosokkal, akik ősztől rendszerint sötét ruhát…

Tudta, hogy ezt is fedezi a kötelező?

Tudta, hogy ezt is fedezi a kötelező?

Még mindig több mint egymillió autónak esik január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója. Az év végi váltási időszakban idén 100-110 ezer szerződésváltást várnak a szakértők. Mi pedig utána néztünk, mit is fedez a kgfb? A járművekkel szállított tárgyak Kevesen…

Falevelek az úton – vigyázz, csúszik!

Falevelek az úton – vigyázz, csúszik!

„Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét” – írta Petőfi, az andalító sorok érthetően nem tértek ki a falevelek veszélyeire. Ősszel újra meg kell tanulnunk a vezetést, hiszen az eddig forró aszfalt nemcsak hűvös lesz, hanem gyakran nedves is,…

Kompakt SUV-ra való téli gumik

Kompakt SUV-ra való téli gumik

Az Auto Motor und Sport a legújabb összehasonlító tesztében áttekintette a kompakt SUV autókra való téli gumiabroncsokat. A 11 gyártó 215/55 R17 méretű abroncsainak tesztelésére egy VW T-Roc modellt választottak, de ez a méret passzol az Audi Q2, a SEAT Ateca, és a nemrégiben az Euro NCAP teszten…

Jön az ősz, lassítsunk!

Jön az ősz, lassítsunk!

Szeptember végéig Komárom-Esztergom megyében, a Bajna és Héreg közti, pár kilométernyi kanyargós úton nyolc olyan motorkerékpáros baleset történt, amit maga a motoros okozott. A balesetek oka minden alkalommal az útviszonyoknak és az út vonalvezetésének nem megfelelő sebesség megválasztása volt.…

Kategóriák

adás-vétel (11) ÁFA-csalás (5) akkumulátor (5) asszisztens rendszer (9) átverés (18) Audi (45) autó (21) autóimport (5) autóverseny (5) autó átvizsgálás (10) autó biztosítás (5) baleset (14) benzines autó (5) biztonság (5) biztosítás (10) biztosítás autóra (5) BMW (5) Bogár (9) Caddy (6) CASCO (7) cikk (18) cikkek (554) családi autó (6) csalás (5) csúszós út (5) Das WeltAuto (100) dízel (12) dízel motor (9) e-tron (8) elektromos Audi (6) elektromos autó (34) elektromos autózás (13) elektromos motor (8) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (8) Ford (12) garancia (10) Golf (10) gumiabroncs (8) gumicsere (5) gyorshajtás (5) hasznalt (6) használtautó (132) Használtautó (12) használtautó ár (6) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (7) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (11) használtautó vásárlás garancia (9) használt autó (134) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (9) használt autó importálás (6) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) hasznos (217) hibrid (5) hibrid autó (6) hirek (170) idős autó (7) illegális szoftver (5) import (9) importautó (5) Istenes László (5) jogi tanács (8) karambol (6) kilométeróra (5) kilométeróra tekerés (10) kisszines (156) legjobb autó (5) márkakereskedés (10) márkaszerviz (13) megbízható használt autó (5) NAV (11) nepper (9) Nürburgring (5) nyaralás (5) Octavia (6) Opel (9) piaci statisztika (8) Pikes Peak (7) Porsche (12) Porsche Hungaria (6) SEAT (22) Skoda (42) Skoda Auto (9) Skoda Kamiq (5) Skoda Octavia (6) SUV (18) suv autó (6) Suzuki (5) tanulmányautó (5) technológia (13) téligumi (7) törésteszt (12) tudta (9) újautó (18) új autó (12) új modell (5) versenyautó (8) versenysport (7) videok (32) Volkswagen (86) Volkswagen-csoport (11) Volkswagen Golf (7) Címkefelhő